„Márciustól már civil leszek” – üzente az Orbán-kormánynak a felháborodott rendőr

2019. január 8. 21:18 - szerző: Ágoston Zoltán

A rendőri fizetéseken minden látszik, csak az államtitkár által büszkén hirdetett béremelés nem.

A Zsaruellátó Egyesület Facebook-oldalát elárasztják a fizetési értesítő üzenetek azóta, hogy Kontrát Károly belügyi államtitkár nemrég eldicsekedett,  hogy 2015 óta átlagosan 50 százalékkal nőtt a rendőrök bére, amelyet 2019-ben átlagosan öt százalékkal emeltek. A kijelentésen sok rendőr kiakadt, az RTL Klub Híradója pedig készített egy riportot, amelyben Bárdos Judit, a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete nevében emlékeztetett, hogy 2015-ben a Magyar Honvédség elvált a rendvédelemtől, és amíg ott az illetményalap most 45 vagy 46 ezer forint, egy év múlva 50 ezer, két év múlva pedig 60 ezer forint lesz, a többieknél ez az összeg 38 650 forint maradt. Ezért a BRDSZ azt kéri az Orbán-hogy dolgozza át az életpályamodellt, és emelje meg a 2008 óta változatlan köztisztviselői illetményalapot. 

Ami a fizetési értesítőket illeti, a tanúságuk szerint a rendőrök többsége 200 ezer forint alatti összeget vagy kevesebbet kap havonta a munkájáért. Egyikük hétfőn azt írta, hogy márciustól már inkább civil lesz.

Egy másik Facebook-poszt arról szól, hogy valaki 15 év után leszerelt és kivándorolt, mert nem tudta eltartani a családját. 

De akad olyan volt rendőr is, aki decemberben inkább leszerelt, minthogy megvárja az 5 százalékos januári béremelést.