Már senki sincs őrizetben a tegnap előállított tüntetők közül, péntek éjjel egy rendőr sérült meg

2018. december 15., 17:32

Szerző:

Korábban kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt elítélt embert is őrizetbe vettek a fővárosi tüntetések után – tudatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője szombaton az MTI-vel. Csécsi Soma felidézte, hogy összesen 22 demonstrálót vettek őrizetbe. Közöttük kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény, jármű önkényes elvétele, ittas járművezetés, garázdaság, csoportos garázdaság, lopás és rongálás miatt elítélt ember is található – sorolta a szóvivő, mivel az előállítottak közül 11-en büntetett előéletűek.

– Jelenleg senki nincs őrizetben – közölte.

Arról már eddig is tudni lehetett, hogy a rendőrség a szerdai demonstráció után 13, a csütörtökit követően négy embert vett őrizetbe, a pénteki után egyet sem. A Központi Nyomozó Főügyészség a szerdai eseményeket követően további ötöt. Összesen 57 embert állítottak elő: az első napon 35-öt, a másodikon 16-ot, míg legutóbb hatot. A szerdai tüntetést követően előállítottak közül ketten külföldiek: egy belga és egy német.

A 15 sérült rendőr közül kilencnek az első napon, ötnek a másodikon, egynek a harmadikon esett bántódása.

Frissítés: de hogy mindezt a korábbi titkolózások után miért is volt fontos közölnie a BRFK-nak? Már meg is kaphattunk a választ: a Fidesz szerint ugyanis „egyre nyilvánvalóbb, hogy bűnözői körök is részesei a bevándorláspárti Soros-hálózat által szervezett utcai zavargásoknak”. A nagyobbik kormánypárt MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében úgy fogalmaztak: „a Budapest utcáin randalírozó agresszív és erőszakos vandálok között már több bűnözőt azonosított a rendőrség”.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.