Jövő héten indul a budapesti főpolgármester-jelölti előválasztás: nyárra eldől, ki lesz Tarlós István kihívója

2018. december 22., 08:33

Szerző:

Gondolva az ünnepekre hazalátogató családokra, karácsony után, szilveszter előtt kezdődik a fővárosi előválasztás regisztrációja, amelynek célja a közös ellenzéki főpolgármester-jelölt személyéről dönteni a jövő októberi önkormányzati választásokig.

Népszava cikke szerint az első etapban december 27-e és 29-e között jelezheti részvételi szándékát minden budapesti lakos, egyelőre 10 helyszínen, a II., III., V., VI., VII., XI., XIII., XIV., XVIII., XXI. kerületben. A második regisztrációs kört január 9. és 23. között rendezik. Magát a szavazást január 28-tól február 3-ig tartják. Fontos megemlíteni, hogy aki a két kijelölt regisztrációs időpont valamelyikén megjelenik, online is voksolhat a jelöltekre. A lebonyolítás átláthatóságának biztosítására „előválasztási bizottságot” állítanak fel. A testületbe minden csatlakozó szervezet és jelölt egy-egy személyt delegálhat.

Mindez azonban csak az első, az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Magyar Szolidaritási Mozgalom előválasztására érvényes. A jövő júniusban ugyanis újabb fordulót tartanak, amelyen az első procedúra nyertese mérkőzik meg a független, de az LMP támogatását élvező Puzsér Róberttel. A mostani tervek szerint ekkor derülne ki, hogy ki indul majd közös ellenzéki jelöltként a kormánypárti Tarlós István ellen.

– Amikor Puzsér Róbert bejelentette, hogy elindul a főpolgármester-voksoláson, mereven elzárkózott mindenféle előválasztástól. A független jelölt ugyanis leszögezte, hogy abba a forgatókönyvbe, amelyet a szocialisták tettek le az asztalra, nem megy bele – idézte fel Virág Andrea, a Republikon Intézet kutatója. Szerinte Puzsérnak ez érthető politikai stratégiája. Viszont – folytatta a szakértő –, a Puzsér által régi baloldalnak nevezett pártoknak érdeke, hogy legyen előválasztás. Virág Andrea szerint mindezek miatt komoly lépésnek számít, hogy kompromisszumot sikerült kötni, még akkor is, ha ezzel baloldali pártok "megemelik" Puzsér Róbertet.

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.