Már 27 gimnázium ballagói kérik, hogy a virágra szánt pénzből fogyatékos fiatalokat támogassanak a családjaik

2019. április 29., 10:09

Szerző:

2016-ban még csak két középiskola – a Városmajori Gimnázium és a Gödöllői Református Líceum – vett részt a KézenFogva Ballagunk című kezdeményezésben, amelynek lényege, hogy a diákok azt kérik családjuktól, ismerőseiktől, hogy  ballagási ajándék helyett az erre szánt pénzből inkább fogyatékos fiatalokat támogassanak – írja az Eduline.

Az idén már 27 gimnázium diákjai vesznek részt a programban.

A KézenFogva Ballagunk Alapítvány 1993 óta működik, munkájukkal a fogyatékossággal élő emberek mindennapjait szeretnék megkönnyíteni, a fogyatékos gyerekeket nevelő családoknak több családsegítő programot és szolgáltatást kínálnak – például jogsegély-szolgálatot, családterápiát, információs szolgáltatást, amelynek a segítségével egymásra találhatnak egy adott térségben élő családok és a szolgáltató szervezetek.

Tavaly valamivel több mint hárommillió forintnyi adomány gyűlt össze, ebből a támogatásból egy iskolai osztálynyi -fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű fiatalnak tudott megfelelő munkahelyet találni az alapítvány.

– Tavaly tavasszal, pont a ballagások környékén jelentkezett például egy autista fiatal ikerpár, akik számára a szülők lebetegedése miatt lett sürgős a megfelelő munkahely megtalálása. Az elméleti képzést követően gyorsan megtaláltuk nekik a megfelelő gyakorlati helyet egy étteremben, ahol sikerült a mentorprogram segítségével beilleszkedniük, elfogadták őket az ott dolgozó kollégák – mesélte Pordán Ákos, az alapítvány ügyvezetője.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.