Már 1848-ban sem volt könnyű lakáshoz jutni Pesten

2019. március 15. 07:58 - szerző: 168 Óra

Drága mulatságnak számított Pesten lakni az 1848-as szabadságharc idején – derült ki az ingatlan.com történelmi visszatekintéséből. Hitelfelvételről pedig csak nagyon kevesen álmodhattak akkor.

Még gróf Széchenyi Istvánnak sem sikerült 10 ezer forintnyi „birtokfejlesztési hitelt” kapnia egy bécsi bankháztól. A visszautasítás oka, hogy az ősiség – később eltörölt – törvénye miatt a hitel fedezetéül kínált nemesi birtokot nem lehetett eladni és elidegeníteni, ezért jelzálogot sem tudtak ráterhelni a bankok. Széchenyi azonban nem búslakodott sokat, hanem tollat ragadott és megírta a magyar gazdasági szakirodalom alapművét, a Hitelt.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején a maihoz képest egész másképp festett Pest-Buda látképe: ekkor indult csak be ugyanis a mostani városképet meghatározó soklakásos bérházak felhúzása az akkor még szinte üres pesti telkeken. Ilyen nagy beruházást csak a legvagyonosabb iparosok, kereskedők és arisztokraták engedhettek meg maguknak. A bérlakás-kiadás azonban kiszámítható, stabil, évi 5-10 százalékos hozammal kecsegtető vállalkozás volt. A korabeli adatok szerint a legnagyobb és legdrágább pesti bérházakból befolyó évi 20-30 ezer forintos jövedelem túltett akár 500 hektárosnál is nagyobb birtokból származó hasznon is. Bár most sokkal elterjedtebb a lakások tulajdonlása, akkoriban az átlagemberek többsége még bérelte az otthonukat.

Pest látképe Franz Xaver Sandmann festményén. A kép ugyan nem 1848-as, hanem néhány évvel később készült, mert a Lánchidat csak 1849 novemberében adták át

Hasonlóság viszont, hogy már a reformkorban is a lakbér volt a legnagyobb tétel a családi költségvetésben szinte az összes társadalmi réteg számára. Korabeli adatok szerint a legfényűzőbb, nyolc-tíz szobás lakásokért ekkor évi 1200-2500 forintot fizettek a vagyonos bérlők, míg a polgári igényekhez mért, biedermeier stílusú lakás 300 forint körül kezdődött. Az udvari fekvésű és a külvárosi lakások természetesen olcsóbbak voltak: 1845-ben egy szerény szobáért, közös konyhával, évi 40-60 forintot kértek. Viszonyításul: a József Ipartanodába – amely a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem elődje – évi 1000, míg egy szimpla városi iskolába 300 forintért kerestek tanítót. Egy kőműves vagy ácsmester valamennyivel kevesebbet vihetett haza, napi bérük 1 forint volt, ami egy évre számolva nagyjából 250 forint lehetett, míg a mészároslegények tapasztalattól függően évi 80-240 forintot kaptak.

Érdekes a korabeli díjak összevetése az aktuális budapesti ingatlanbérlet-árakkal. Az átlagos bérleti díj most az ingatlan.com adatai szerint havi 150 ezer forint, így ma még egy magasabb, 300 ezres nettó fizetésnek is legalább a felét a lakásbérletre kell fordítani. Hasonló eredményre jutunk, ha azt nézzük, hogy 170 évvel ezelőtt egy maival leginkább összehasonlítható – három szobából, egy konyhából és egy „kabinetből", azaz kis szobából, fülkéből – álló lakás bérlése évi 180 forintba került. Ez több mint a fent említett iskolai tanító fizetésének a fele, egy ipartanodai oktató viszont megengedhette magának ezt a kényelmes méretű otthont, hiszen a jövedelmének 15-20 százalékát kellett csak lakbérre fordítania.