Manfred Weber: Nem tartom elfogadhatónak, hogy az EU-ban egy egyetem arra kényszerüljön, hogy máshova kelljen költöznie

2018. december 3., 18:11

Szerző:

„Rendkívül csalódott vagyok amiatt, hogy a magyar kormány nem volt hajlandó megegyezni a CEU-val a kettős programjairól, és nem tartom elfogadhatónak, hogy az Európai Unióban egy egyetem arra kényszerüljön, hogy máshova kelljen költöznie”

– írta Manfred Weber a Twitteren, megosztva korábbi, ma délelőtti üzenetét is, amelyben az Európai Néppárt csúcsjelöltje az Európai Bizottság elnöki posztjára már felszólította az Európai Bíróságot, hogy mielőbb döntést hozzon  a Közép-európai Egyetemet (CEU) érintő magyar törvénymódosítás, a lex CEU ügyében. Azóta a CEU bejelentette, hogy távozik Magyarországról.

 

Weber korábban azt mondta, a CEU-ügy lehet a határ a Fidesz számára, az az ügy, amely miatt az konzervatív európai pártcsalád, az EPP kizárhatja soraiból a magyar kormánypártot. Az Európai Bíróság azonban idén – mint a luxemburgi jogi testület szóvivőjének tájékoztatása alapján megírtuk – már biztosan nem dönt a felsőoktatási törvény lex CEU néven elhíresült tavalyi módosítása ügyében az Európai Bizottság által indított eljárásban.

Sőt, előfordulhat, hogy az azóta tovább módosított jogszabályt az Alkotmánybíróság semmisíti meg, így az Európai  Bíróság döntése már egy hatályban nem lévő jogszabályra vonatkozhatna csak. A játszma mindenesetre a nemzetközi jogi porondon folytatódik, a CEU elköltözik Magyarországról, ami súlyos anyagi és erkölcsi veszteség, ennek ellenére Orbán Viktor politikai blöffnek nevezte a Soros György által alapított felsőoktatási intézmény lépését, s nem kíván ezzel foglalkozni. Csalódottságát fejezte ki viszont az amerikai külügyminisztérium, noha közleményük meglehetősen visszafogottra sikerült a fejlemények fényében.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.