Manfred Weber: Az én keresztényi meggyőződésem közelebb áll Ferenc pápáéhoz, mint az Orbán Viktoréhoz és a hasonlókhoz

2018. szeptember 18., 14:37

Szerző:

A Sargentini-jelentésről szóló szavazás után nyilatkozott az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője a Financial Timesnak, és elmondta például, miért nem állt ki a szavazás előtt az Orbán-kormány mellett annak ellenére sem, hogy a Fidesz az EPP tagja, s korábban a többször is megvédte Orbán Viktort. Míg Weber szerint korábban a magyar miniszterelnök mindig talált valami megoldást, olyan közös pontot, amely előrelendítette a vitákat, most nem mutatott hajlandóságot erre.

– Nem volt hajlandó a kompromisszumra, ez pedig döntő fontosságúnak bizonyult bizonyult

– jelentette ki a német politikus.

Weber a brit gazdasági lapnak arról is beszélt, hogy a keresztényi értékek, amelyeket ő képvisel, közelebb állnak a Ferenc pápa-i felfogáshoz mint az Orbánéhoz és a hozzá hasonlókhoz. Ezt a politikus arra a felvetésre válaszolta, hogy ő is tesz engedményeket az Orbán- és Salvini-féle mainstream-ellenes erőknek. Így például támogatja a burkatilalmat, ám az FT-nek már úgy fogalmazott, átgondolta az álláspontját a kérdésben, mert kétségei vannak a vallásszabadságot érintően.

A néppárti frakcióvezető szerint az, hogy Magyarország elutasítja a bevándorlók kvóták alapján tervezett elosztását – ami egyébként a német szerint sem lenne helyes –, jól mutatja, hogy Orbán mennyire távol van az EPP-ben  kialakult konszenzustól. – Európai Unióként meg kell mutatnunk, hogy nyitottak vagyunk a migránsok felé. Mi az emberi, nem a keresztény jogok eszméjét találtuk ki – mondta mostani nyilatkozatában.

Manfred Weber és Orbán Viktor évek óta kitünő kapcsolatot ápolt, ám a múlt héten fordult a kocka

Weber egyébként már a múlt heti strasbourgi vitában kifejtette, nem tartozik azok közé a néppárti politikusok közé, akik kizárnák a Fideszt, a frakcióülés után pedig a politikus azt mondta, hogy a lisszaboni szerződés 7. cikkelye szerinti eljárás lehetőséget teremt a párbeszédre Orbánnal. Szerinte erre azért van szükség, mert a magyar miniszterelnök nem fogadja el, hogy az intézkedései megsértik az Európai Unió alapvető értékeit.

A néppárti frakcióvezető komoly kritikái nem váratlanok, már a múlt heti szavazást megelőzően bejelentette az Európai Néppárt frakcióülésén, hogy a frakció nem ad ugyan ajánlást a döntéshez, de ő igennel szavaz a Sargentini-jelentésre. Erre a gesztusra, s az Európai Unió iránti elkötelezettségének kifejezésére márpedig azért van szüksége, mert komoly ambíciói vannak az Európai bizottság vezetői posztjára.

Mint azt két hete megírtuk, Angela Merkel német kancellár támogatását élvezve Weber bejelentette be, hogy pályázik az Európai Bizottság elnöki tiszttségére tisztségéért, hogy a párt európai parlamenti (EP-) választási győzelme esetén ő lehessen az Európai Bizottság következő elnöke. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter márpedig, egyetlen héttel a Sargentini-jelentés zárószavazása előtt még a kormányinfón kijelentette, hogy a Fidesz támogatja, hogy Weber legyen a következő bizottsági elnök. 

(A hvg.hu nyomán)

 

 

 

 

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.