Makk Károly és Jancsó Miklós mellett helyezik örök nyugalomra Andy Vajnát

2019. január 28., 16:51

Szerző:

A család kérésére nem engedik be a sajtót Andy Vajna búcsúztatására csütörtökön – írja az Index. Mivel az Orbán-kormány Andy Vajnát a saját halottjának tekinti, a szertartás körülményeiről és a meghívottakról a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság dönt.

Az Index a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető Havasi Bertalantól szerette volna megtudni, hogy Orbán Viktor is felszólal-e a búcsúztatáson és a Nemzeti Örökség Intézetétől tájékoztatást is kértek a szertartás helyéről, időpontjáról, és a felszólalók és arról, hogy még mely állami méltóságok részt vesznek-e az eseményen.  A Nemzeti Örökség Intézete azt közölte a lappal: a Fiumei Úti Sírkert 41-es művészparcellájában, közvetlenül

Kerényi Imre, Makk Károly és Jancsó Miklós mellé helyezik majd örök nyugalomra Vajnát.

Havasi Bertalantól nem érkezett válasz.

A Blikk érdeklődése nyomán kiderült az is, hogy a sírhelyet az özvegy, Vajna Tímea választotta ki. Sajtóinformációk szerint a temetésen Arnold Schwarzenegger is beszédet mond,  és lehet, hogy ott lesz Antonio Banderas is. 

2024. április 18., 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

2024. április 18., 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.