Túlközelség – Németh Sándor megszabta a híveinek, hogy mit ne csináljanak, pont, mint a NER

Mennyi gyerek szülessen, mekkora lakásban éljen az ember, milyen autóval járjon, milyen iskolát preferáljon, kire szavazzon, hogyan gyógyíttassa magát, milyen sportot szeressen, hogyan takarítsa meg és mibe fektesse be a pénzét – szinte bármeddig lehetne sorolni, hogy a mindennapi élet mely területein és milyen mértékben van jelen az állam és a politika. Ez a központi viselkedés sokakat felbátorít. Például Németh Sándort, a Hit Gyülekezetének vezetőjét, aki nyugodt szívvel ment neki egy több ezer éves vallásnak és a jógának. De elvezet oda is, hogy túlszabályoznak olyan területeket, amelyek magánügynek számítanak.

Szerző:

Nem az a baj, hogy Németh Sándor szerint a jógázás nem egészséges, hogy ez a mozgáskultúra a keleti okkult világ része, és eredendően a démonok tiszteletére volt szánva, hogy démonokat idéz meg és biztosít számukra energiát, hanem az, hogy ezt a véleményét nagy nyilvánosság előtt mondta.

Németh Sándor
Fotó: Németh Sándor honlapja

Közben pedig nemcsak egy vallást és egy már Krisztus előtt is létező mozgásformát minősített, hanem azokat is, akik ma élnek vele. Szerinte ugyanis: „Világosan lehet látni, hogy a jógaszalonokba járó hölgyek, kisasszonyok, akik nagyon szépek akarnak lenni, nagyon figyelnek külsejükre, hatalmas pénzeket költenek el. Nem véletlenül, hogy Budapest legdrágább negyedeiben a legnépszerűbb a jógázás.” Kijelentéseivel megszabta a híveinek, hogy mit ne szeressenek, ismerjenek el és lehetőleg mit ne csináljanak a szabadidejükben.

Pont, mint a NER.

Keserű Aranka, a Magyar Jógaoktatók Szövetségének elnöke szerint ha a haragot, a gyűlöletet, a megosztottságot démonoknak nevezzük, akkor a jóga nemhogy nem támogatja ezeket az érzelmeket, de éppen kiűzi azokat az emberből. Ő meglepődött azon, hogy mennyien álltak ki a jóga mellett Németh Sándor beszéde után. Ez pedig azt jelenti, hogy az emberek nem akarják, hogy kívülről bárki is beleszóljon abba, hogy hol és mivel töltik a szabadidejüket vagy hogy hol találnak nyugalmat.

 

A cikk teljes változatát a 168 Óra december 5-én megjelent számában olvashatják el. Keressék az újságárusoknál!