Magyarország nem találkozik a mongolokkal – Sík Endre: Ha egyszer elindul egy migrációs folyamat, az fenn is marad

2019. április 18. 14:05 - szerző: Ónody-Molnár Dóra

A szociológus lapunknak azt mondja, a vendégmunkásokra a magyarországi idegenellenesség nem hat, ez csak akkor válhatna gátló tényezővé, ha nálunk nem munkát, hanem új otthont keresnének maguknak. Interjú.

– A magyar lakosság migrációs potenciálja a rövid és a hosszú távú munkavállalást tekintve is megváltozott: míg a kilencvenes években ez a hajlandóság a környező országokkal összehasonlítva is alacsony volt, sőt még az uniós csatlakozás után sem sokat változott, addig 2011–2012-től megerősödött. Ez annak fényében válik igazán izgalmassá, hogy húsz évvel ezelőtt a magyar munkavállaló még országon belül sem volt hajlandó költözni a jobb munkalehetőség érdekében.

– A rendszerváltás után kezdtük el mérni a migrációs hajlandóságot Magyarországon, ami nagyon alacsony volt, csakúgy, mint Csehországban vagy Szlovákiában. Sokkal alacsonyabb, mint például a balti országokban, Bulgáriában és Romániában. Tehát eleve különböző helyzetből indultunk. Ez az alacsony migrációs hajlandóság a kétezres évek közepéig alig változott. A magyarok esetében ebben szerepet játszott, hogy nem beszéltek más nyelveket. De szerepe volt ebben annak is, hogy itt viszonylag sikeresen ment végbe a rendszerváltás abban az értelemben, hogy azoknak, akiknek lehetőségük lett volna, nem érte meg elmenni. Ezt a szociális rendszer is ösztönözte, mert bár a munkanélküliség magas volt, de lehetett védekezni ellene. Tény az is, hogy nem volt olyan diaszpóra és hálózat, amelyekre a migrációs hajlam épülhetett volna.

Fotó: Bazánth Ivola

– A lengyelek voltak az első fecskék?

– A szerencsétlen lengyel történelem tömegesen produkálta az első fecskéket, akik kint is maradtak, és a kialakuló diaszpóra már megágyazott az újabb érkezőknek. A már ott lévők kockázatmentesebbé és olcsóbbá is tették az érkezőknek a beilleszkedést. Magyarországon viszont mélyen gyökerezik az „ahol vagyunk, oda tartozunk” jelensége. Az „ahol vagyunk” adott esetben egy községet is jelenthet, meg rokonságot is. Ez nem valamiféle ideológia, hanem történelmi tapasztalatból leszűrt gyakorlat: ez jelenti a védelmet. Ha baj van, azokhoz fordulunk, akik körülöttünk vannak. Ennek megfelelően nemcsak a migráció nem létezett, hanem belső elvándorlás sem nagyon. A lakáspiac rugalmatlansága is megköti az embereket: szinte mindenkinek saját lakása van, vagy azt akar, alig akad bérlakás, ilyenek persze nem is épülnek. Még olyan típusú lakáscserék sem nagyon voltak, hogy a szülők a gyerekek kirepülése után kisebb lakásba költözzenek.

– Ez az attitűd 2004 után lassan megváltozott, de leginkább csak 2012 után. Előtte úgy tűnt, még az uniós csatlakozás sem mozdítja meg a magyarokat.

– Azt nem tudjuk, hogy az attitűd is megváltozott-e, de a gyakorlat biztosan. Még ha ez lassabban ment is végbe, mint más országokban. De ez egy tanulási folyamat, amely időigényes, mert várni kell addig, amíg az első fecskék jelzést nem adnak, hogy jó vagy legalábbis nem olyan elviselhetetlen kint. Amikor a mexikóiak első ilyen generációja, leginkább a fiatal férfiak, átmentek a határon az első amerikai városig, gyakran a nyelvet sem tudták, ahogy azt sem, mennyi az a bér, amennyit elvárhatnak. Csinálták, amire épp felfogadták őket. Amikor elmentek, az otthoniak furcsának tartották őket, de amikor hazamentek, hősökké váltak, mert hozták a pénzt, a farmernadrágot. Legközelebb már többen mentek ki. Ez egy idő után azzal járt, hogy magától értetődővé vált a migráció, sőt, egy idő után elvárt lett. Magyarországon ez későn kezdődött, és akkor is a legkisebb kockázatú formájával: az ingázással. Először a nyugati határszélről indultak el az emberek. Kimentek, dolgoztak, visszajöttek, éltek mindkét helyen. Ez szélesedett ki később. Figyelembe kell venni azt is, hogy Magyarország csatlakozott ugyan az EU-hoz 2004-ben, de a munkaerőpiac nem nyílt meg automatikusan a csatlakozó országok előtt. A csatlakozáskor csak néhány ország, például Anglia nyitotta meg a piacát, illetve olyan kisebb országok, amelyeknek alig volt vonzerejük. De Angliának volt. Ez az oka, hogy ott több fiatalt és magasan iskolázott magyar származásút találunk, hiszen ők tudtak angolul. Viszont Ausztria és Németország, amelyek történelmileg a legfőbb vonzerőt jelentették a magyar munkaerőpiacnak, 2011-ig éltek a derogáció lehetőségével. Nem véletlen, hogy akkortól hirtelen magasra emelkedett az ezekben az országokban dolgozók aránya. Dolgoztak ott korábban is magyarok, de inkább illegálisan.

– A 2008-as válság mennyire volt oka a kivándorlás növekedésének?

– A válság azért nem megfelelő ok, mert a kivándorlás célországaiban is jelen volt, legfeljebb a reakciók voltak idehaza másak, mint Németországban, Ausztriában vagy Angliában. Ekkor például Lengyelországban, Albániában nőtt is a hazatelepülők aránya. Magyarországra talán az ottani munkaerőpiacon kevésbé erős pozíciókat szerzők jöttek vissza. Miután lecsengett a válság sokkszerű hatása, egy idő múlva újra elmentek.

– Szikra Dorottya szociálpolitikus mutatott rá arra, éppen a legnehezebb időszakban, 2010–2011-ben döntött úgy a kormány, hogy kilencről három hónapra csökkenti a munkanélküli-járadékos időszakot, és 28 ezerről 22 ezer forintra a segélyt, ami e minimális három hónap után járt a munkanélkülieknek. Ekkor vezetik be a közmunkás-minimálbért is, ami a minimálbér hatvan százaléka. Ez elfogadhatatlan volt azoknak, akiknek érettségijük vagy szakmájuk volt, így részben ezek az intézkedések indították el a szakunkások tömeges kivándorlását.

– Elfogadom ezt a magyarázatot, ahogy azt is, amit Köllő János és Varga Júlia közgazdász állít, jelesül, hogy Magyarországon egyszerre van jelen a munkaerőhiány és a munkanélküliség. Ha a migránsok közül azok jönnek haza, akik nem találják kint a helyüket, azok itthon sem tudják betölteni az üres állásokat.

– Hárs Ágnes a Tárki Társadalmi riport 2018 című kötetében ír arról, hogy a régió többi országához képest csekély az alacsony végzettségű magyarországi elvándorlók aránya, viszont innen mennek el a legnagyobb arányban a felsőfokú végzettségűek. Mi ennek az oka?

– Kis arányokról beszélünk.

– Felnagyítja a sajtó?

– Talán, de nem véletlenül. Hiszen azok a főleg alacsony iskolai végzettségűek, akik időszakosan ingáznak Ausztriába, Németországba, gyakran meg sem jelennek a statisztikában. Angliában viszont, amelyre inkább jellemző a magas iskolai végzettségűek érkezése, más a nyilvántartási rendszer. Az is bonyolítja a dolgot, hogy sokan kiváltják például az angliai munkavállalási engedélyt, mégsem mennek ki.

– Tudom, hogy nehéz prognózisokat megfogalmazni, de ez a nagy munkaerőhiány, ami egész Európára, így a gazdaságilag erős országokra is jellemző, olyannyira, hogy már nyelvtudás nélkül is várják az embereket mindenféle munkákra a szolgáltatószektorban, növeli-e a kivándorlást?

– Ha abból indulunk ki, hogy ez összeurópai jelenség, és szükség van munkaerőre, beleértve a képzetlen munkaerőt is, akkor miért ne folytatódna? Kiváltképp, ha azok, akik már tapasztalatot szereztek, rásegítőként is működnek, ami akár konkrét toborzást is jelenthet. Akár afféle kezesként is funkcionálhatnak, akik a munkaadónak biztosítják az érkezők beilleszkedésének sikerességét. Vagyis: jó embereket hoznak, figyelik és tanítgatják őket. Ez nagyon nagy érték egy munkaadónak. Ez is egy tanulási folyamat, következésképp nem is marad abba, ez bizonyos. Ha odakint szükség van munkaerőre, akkor itthon hiába van hiány, a bérkülönbség miatt az emberek elmennek. Biztosan állíthatom: ha egyszer elindul egy migrációs folyamat, az fenn is marad.

Fotó: Bazánth Ivola

– És a hazatérők ellensúlyozhatják ezt a folyamatot?

– A hazatérőt nem úgy kell elképzelni, hogy visszajön és itt is marad. Nem. Hazatér, egy ideig marad, aztán újra elmegy. A hazatérés motivációi nem az állami programok, mint amilyen például a Gyere haza, fiatal!, hanem a valóságos folyamatok. Az otthon vonzereje, a honvágy, a társaság hiánya, a „most itthon is megpróbálom” vágya. De nem mindenkinek sikerül a hazatérés. Ha az itthoni munka nem biztosítja azt az életszínvonalat, amihez a munkavállaló kint hozzászokott, akkor visszamegy. Továbbá ők már voltak kint, amire sikerként emlékezhetnek, egy idő után a kudarcélményeik is elhalványulnak. Motiválja őket, hogy egyszer már megcsinálták, miért ne próbálhatnák meg újra. Megmarad a kiáramlás dominanciája, a visszaáramlás ezt a folyamatot csak tompíthatja, s legfeljebb ideig-óráig.

– Van az államnak eszköze arra, hogy megfordítsa ezt a folyamatot?

– Rövid távon nincs. Ahhoz jól, stabilan működő gazdaságra, összehangolt oktatás- és társadalompolitikára lenne szükség. Viszont a hét pontból álló családvédelmi akciótervnek lehet hazaszívó hatása azokra, akik már eleve tervezték a visszajövetelt. Nem ettől fognak elindulni, de a döntésüket erősíti.

– Trendfordulót is hozhat?

– A munkaerőhiány és a gyerekjóléti intézmények kiépülése a családbarát intézkedések együttesével hozhatnak valamiféle váltást azok körében, akik már hosszabb ideje vannak kint, de annyira nem voltak sikeresek. Ezek együttes hatása érzékelhető lehet. Amiről viszont eddig nem beszéltünk: az egészségügy és az oktatás hatásáról. Az egészségügy talán nem is annyira számít a fiataloknak, de az oktatás már nagyon is. Ha hazajön valaki kintről, és azt mondja, itt tanulnék tovább, vagy azt nézi, van-e a saját gyerekének hosszú távon jövője a magyar oktatási rendszerben, az újabb kérdéseket vet fel, különösen, ha a magyar oktatást lebutítják és visszafejlesztik.

– A Társadalmi riport idézett tanulmányában azt is olvashatjuk, hogy legkevésbé a fiatalok és a nők jönnek vissza. A családvédelmi intézkedési csomag mégis őket célozza.

– Az intézkedések kedvezők azok számára, akik egyébként is haza akarnak jönni. A korábbi statisztikák, amelyek a múltra vonatkoznak, ezzel kapcsolatban nem adnak igazán információt.

– Mennyire jellemző az, hogy bár ezt a kormánypropaganda igyekszik elhallgatni, a munkaerőhiányt enyhítendő mégis vannak külföldi munkavállalóink?

– A rendszerváltástól kezdve minden kormány számára nagy dilemma volt, mit csináljon a határon túli magyarokkal. „Hazahozza őket”, vagy pedig azt támogassa, hogy maradjanak helyben, őrizzék a végeket, építsék az ottani magyar világot? De a továbbtanulni vágyók, mivel a határon túl az ottani iskolarendszerben magyarul tanultak, értelemszerűen Magyarországra jönnek. Ahol tényleg nagy a munkaerőhiány, ott vendégmunkásjelleggel toboroznak a jelentősebb foglalkoztatók. Lakhatást biztosítanak, helyi kedvezményeket adnak a külföldről érkezők elhelyezkedésének elősegítésére.

– A Hankooknál nemrégiben sztrájk volt, így derült ki sokak számára, hogy a gyárban nemcsak ukránok, hanem mongolok is dolgoznak. Mennyire jönnek ide vendégmunkások? Egy olyan ország nem túl vonzó, ahol ekkora az idegenellenesség.

– Az idegenellenesség akkor hat gátló tényezőként, ha a potenciális menekültek, a menedékkeresők hosszú távú úti célt keresnek. A vendégmunkások nem keresnek új otthont, nekik felajánlották a munkát, megmondták nekik, mennyit fognak dolgozni, és mennyiért. Ők nem találkoznak Magyarországgal, Magyarország meg nem találkozik a mongolokkal.

– A mikrocenzus adatai szerint sokkal nagyobb az orosz és kínai kolónia ma Magyarországon, mint a legutóbbi népszámláláskor. Akkor mégis van bevándorlás? Ez lehet a munkaerőpiac tartaléka?

– Nem tudom. Nekem nem úgy tűnik, mintha a kínaiak száma a piaci tevékenységben, illetve az éttermek üzemeltetésében növekedett volna. Azt pedig végképp nem feltételezem, hogy oroszok tömegesen jöttek volna dolgozni Magyarországra. Akkor pedig csak azt lehet mondani, hogy ez a statisztika nem azt mutatja, hányan vannak itt, hanem azt, hogy közülük hánynak van állampolgársága. De ők akárhol lehetnek az Európai Unión belül.