Németh Szilárd: A Magyar Honvédség megkétszerezi a határvédelemben részt vevő katonák számát

2020. január 5., 16:19

Szerző:

Az erősödő migrációs nyomásra tekintettel megkétszerezik a határvédelemben részt vevő katonák számát - közölte a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Bács-Kiskun megyei madarasi határvédelmi bázisnál vasárnap tartott sajtótájékoztatón. Németh Szilárd azt mondta: a magyar határon egyre nagyobb a nyomás, 2018 decemberéhez képest csaknem tízszeresére - 3299-re - nőtt tavaly decemberben a határsértők száma.

A jelentések alapján további növekedésre számítanak, ezért több határvédelmi feladat várható.

Illegális bevándorlás - Megkétszerezik a határvédelemben r
Fotó: MTI/Molnár Edvárd

A Magyar Honvédség parancsnoksága belügyminiszteri kérésre döntött úgy, hogy megkétszerezi a határvédelemben részt vevő katonák számát. Eddig is nagy számban vettek részt katonák ezekben a feladatokban – mondta az államtitkár. Emlékeztetett arra, hogy a katonák 2015 óta folyamatosan együtt járőröznek a határvédelmet ellátó rendőrökkel. Az elmúlt évek során 20 ezer magyar katona teljesített így szolgálatot a határnál - közölte Németh Szilárd, kiemelve, a katonáik felkészültek, tettre készek, bíznak bennük a határ mentén élő emberek.

Böröndi Gábor altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokhelyettese elmondta, a honvédség hétfőtől százra növeli a rendőrséggel közös járőrözésben részt vevő katonák számát, a kiszolgáló személyzettel együtt ez ötszáz embert jelent. Ezt az intézkedést addig tartják fenn, amíg erre szükség van - közölte az altábornagy, hangsúlyozva, az elmúlt időszak eseményei is azt bizonyítják, hogy szükség van a létszámemelésre, hiszen csak január első napján 212-en próbálták meg illegálisan átlépni a magyar határt.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.