A Magyar Posta szinte az összes üdülőjét eladja, béremelésre fordítják a pénzt

2019. július 7., 13:27

Szerző:

A debreceni és a balatonalmádi üdülőjén kívül az összes hasonló ingatlanát áruba bocsátja a Magyar Posta. Ugyanúgy, mint eddig, a befolyó összeget béremelésre akarják fordítani – írja szakszervezeti forrásokra hivatkozva a napi.hu.

Fotó: MTI/Honéczy Barnabás

A Magyar Postának Siófokon, Balatonfüreden, Balatonkenesén, Hajdúszoboszlón, Hévízen, Harkányban, Mátraházán és Zalakaroson is van üdülője, de árulja a Budapesten, az Üllői út 112-114. alatt fekvő hat épületből álló komplexumot is. Összesen 20 ingatlanról lehet szó, értékük együttesen elérheti a 10 milliárd forintot. Az eladási hajlandóság oka a rossz kihasználtság és a ráfizetés, vagyis hogy a munkatársak már nem igazán járnak pihenni ez ezekbe az üdülőkbe, az ár-érték arány miatt egyszerűen nem éri meg. 

Az üdülők értékesítéséből fedezték a legutóbbi béremeléseket is.

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.