Új korszak előtt áll a Magyar Orvosi Kamara – A távozó elnök szerint az Orbán-kormánynak fogalma sincs erről a munkáról

Valós befolyást az egészségpolitika alakításába csak akkor nyerhetnek az orvosok, ha alulról építkezve újrateremtik szakmai szervezetüket. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökválasztásának ez volt a legfontosabb üzenete, legalábbis az eddig regnáló Éger István kihívóinak álláspontja szerint. Igaz a volt elnöknek papíron csak egy ellenfele volt, ám a többes szám szándékos: Kincses Gyula új elnök személyében – ahogy ezt ő is hangsúlyozta - egy csapat vette át a kamara irányítását. Ezzel pedig reményeik szerint visszaadják a hitet és bizalmat kollégáiknak is, de legfőképpen a betegeknek, a társadalomnak, hogy egy erős szakmai képviselet el tudja majd indítani az egészségügyi rendszer reformját.

2019. december 4., 20:00

Szerző:

A Magyar Orvosi Kamara november utolsó hétvégéjére hirdette meg négyévente esedékes elnökválasztását, ám már az esemény előtt érezni lehetett a levegőben, hogy nehéz napok várhatnak a 16 éve regnáló Éger István elnökre. Sokan és élesen bírálták az esemény időpontjának meghirdetését, a jelöltek bemutatásának, kampányolásának szűkre szabott lehetőségét. Minderre csak az utolsó pillanatban derült fény. Kritikusai szerint az elnök mindent elkövetett, hogy kihívójának ne legyen esélye. Négy nappal az esemény előtt a MOK Országos Felügyelőbizottsága a budapesti szervezetnél vizsgálatot folytatott, és megállapította, hogy az október 5. napján megtartott tisztújító küldöttgyűlésük lebonyolítása során számos szabálytalanság történt. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere utasította a tisztújításban érintett területi vezetőt, hogy a jogsértések megszüntetéséről haladéktalanul intézkedjék. Ez azt jelenti, hogy a Magyar Orvosi Kamara Budapesti Területi Szervezeténél a teljes tisztújítást meg kell ismételni, mert más módon az elkövetett jogsértések nem orvosolhatók.

Éger István
Fotó: Bazánth Ivola

Tény, hogy az eljárást az országos testület kezdeményezte, a történtek azt jelezték: megingatható az eddig mozdíthatatlannak tűnő kamarai hegemónia helyzete. A küldöttgyűlés első napján megtörtént, amire Éger István regnálásának 16 éve során még soha nem volt példa: a résztvevők – bár szoros szavazati aránnyal – elutasították a Magyar Orvosi Kamara elnökének beszámolóját. A jelenlévők elmondása szerint beszédében Éger mindent szépnek és jónak festett le, annak

stílusát pedig a résztvevők bicskanyitogatónak tartották.

Az elnök többször célzott a jelen lévő fiatalokra, akik még nem tudhatják, „hogy is vannak a dolgok”, pedig a jelenlegi vezetés mindent és annál is többet megtett az orvosok érdekében. Az estébe nyúló gyűlésen 15-20, egyenként háromperces hozzászólás volt, szinte valamennyi élesen bírálta a vezetést, felszólalásukat pedig rendre vastaps követte.

A változás szele alighanem azokat is megérintette, akik az első napon még az elnök beszámolójának elfogadása mellett voksoltak. Mert az elnökválasztás napján a küldöttek elsöprő arányban szavaztak a változásra. Új elnököt és az új szemlélethez igazodva mellé egy új csapatot, új elnökséget választottak.

Kincses Gyula 16 év után leváltotta Éger Istvánt. Ez lényegében 180 fokos fordulatot hoz a testület, illetve az egészségügyben betöltött szerepének történetében, hiszen a központosítás hosszú évei után csapatmunka kezdődhet.

 

Az új elnök

A korábban fül-orr-gégészként praktizáló 67 éves Kincses Gyula a kamarán belül szerveződött Újratervezés orvoscsoport tagja és képviselője. A MOK progresszív szárnyának számító tömörülés tavaly februárban bontott zászlót, hogy a több mint negyvenezer orvost tömörítő kamarán belül az egészségügy átalakításáért tevékenykedjen. Kincses Gyula a rendszerváltáskor adta fel orvosi karrierjét, 1990 és 1994 között az MDF színeiben országgyűlési képviselő lett. 1998 és 2000 között, az első Orbán-kormány alatt a Miniszterelnöki Hivatalban, a Kormányzati Stratégiai Elemző Központban, majd a miniszteri kabinetben kormány-főtanácsadóként dolgozott. 2007 októbere és 2008 májusa között a Gyurcsány-kormány egészségügyi államtitkáraként tevékenykedett. 2001 és 2010 között az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézetet vezette. Szeptemberben vált hivatalossá, hogy az Újratervezés Kincses Gyulát indítja Éger Istvánnal szemben az elnökválasztáson.

 

– Nemcsak egy új elnököt, hanem új elnökséget választottak ma a küldöttek. Szinte valamennyi elnökségi posztot az Újratervezés csoportunk tagjai nyerték el, ami mutatja, hogy a küldöttek egy más típusú kamarai irányításra szavaztak, mint ami eddig volt hivatalban – hangsúlyozta bemutatkozó sajtótájékoztatóján Kincses Gyula, a reformcsoport megalakítója, a Magyar Orvosi Kamara új elnöke. – Nem arról van szó, hogy eddig ők voltak, most meg majd mi jövünk. Természetes, hogy minden kampány része a megosztottság, de mi azon vagyunk, hogy ez legfeljebb átmeneti lehessen. A lényeg az, hogy az eddigi vezetés munkáját mi nem tartottuk elég hatékonynak, úgy gondoltuk, hogy az túl zártan dolgozik, nem működik együtt a tagsággal. Annak leváltására szövetkeztünk, de most mindenkit várunk a közös munkára, a régi elnökség tagjait is beleértve.

A MOK új vezetője arról beszélt: a cél az, hogy a kamarát egy valódi szakmai szervezetté tegyék, visszaadják a kollégák kezébe azt a lehetőséget, hogy az egészségpolitika, a szakmapolitika meghatározói legyenek. Hozzátette: a béremelés elengedhetetlen, még ha ez elsősorban szakszervezeti feladat is. Ám a küldöttgyűlésen felhatalmazást kaptak arra, hogy az eredménytelen bértárgyalások kapcsán kezdje meg a felmérést arról, hogyan lehet a jövedelmekről szóló diskurzust eredményessé és gyorsabbá tenni.

Éger István az előzetesen meghirdetettel szemben nem ment el a sajtótájékoztatóra, de Kincses Gyula szerint nincs háborús helyzet, a kamarát – ahogyan a tapasztalatokat is – békésen át kell adni. – Ez nem politikai választás volt, ahogyan élesen el is határolódunk a politikától, mert a kamara csakis a szakmát képviselheti. Most pedig olyan vezetőség kapott bizalmat, amely másra fókuszál, a munkát másképpen gondolja, mint a korábbi. Mi a tárgyalásokban keményebbek leszünk, mint az előző vezetés volt, de a reformokban együttműködőbbek. Mi tisztességes, a betegbiztonságot garantáló, hálapénzmentes ellátást akarunk, ahol az orvos egy munkahelyről orvoshoz méltón meg tud élni.

Kincses Gyula elmondta, hogy ehhez pénz is kell, de az önmagában nem oldja meg a problémákat.

Nem akarnak „látványpékség-megoldást”, gyors látszatsikereket, minden döntést a szakmával közösen akarnak meghozni. Úgy kívánnak tárgyalni, hogy egyértelműen tisztázzák, mit kérnek és cserében mit vállalnak.

Az új vezetőn kívül felszólalt két új alelnök is: Lénárd Rita belgyógyász és Álmos Péter pszichiáter, rehabilitációs szakember. Az utóbbi arról beszélt, hogy nagy a nyomás a bérrendezés ügyében, naponta szakmai értékeket, munkaerőt, erőforrásokat veszítünk.

– Előzetes felméréseink szerint a jelenlegi kamarai bérfejlesztési tervek nem fognak itthon tartani senkit. Megkérdezzük az orvosokat, ők mit javasolnak, de az biztos, hogy gyorsabb tempóban és látványosabban kell változtatni – fogalmazott az új titkár, kifejtve, hogy már első munkanapján jogászokkal vitatja meg, milyen sztrájktárgyalási lehetőségeik vannak. Igaz, sztrájkot az orvosok nem hirdethetnek, de ez nem jelentheti, hogy eleve lemondanak az érdekérvényesítésről. A nyomásgyakorlásra az önkéntesen vállalt túlmunka visszamondásának koordinált lehetősége is elegendő lehet – fogalmazott.

Kincses Gyula
Fotó: Éger István

Álmos Péter búcsúzóul Hegedűs Zsolt ortopéd sebész, a kamara frissen megválasztott etikai bizottsága elnökének mondatát idézte, aki tízéves angliai munkájának köszönhetően látta az angol orvostársaság működését.

– Az orvosi kamara a betegek érdekeit védi, ezáltal az orvosok érdekeit is. Fontos, hogy a társadalom irányába nyissanak az orvosok. Fontos, hogy mi is a betegszervezetekkel vagy más érdekvédelmi szervezetekkel közösen gondolkodjunk, közösen szólaljunk meg.

Megkerestük Éger Istvánt is, ő hogyan értékelte a hétvégi eseményeket. Számított-e erre az eredményre? A szombaton leköszönő elnök szerint korábban még sosem volt ennyire kétesélyes a választás, így felkészült arra, hogy nagyon szoros küzdelem lesz, és akár változást is hozhat majd a küldöttek döntése.

– A kamara huszonöt éves történetében nem volt még olyan helyzet, hogy ennyire kiélezett választásnak nézzünk elébe. A szavazás időben és szabályos körülmények között zajlott, a küldöttek pedig így döntöttek – mondta Éger István. Nem esett jól neki, hogy sokan nem vették a fáradságot, arra sem méltatták, hogy meghallgassák a beszámolóját, nem voltak kíváncsiak a korábbi elnökség munkájára. A pénteki meghallgatásra el sem mentek, csak a szombati szavazáson vettek részt. Szomorúnak tartja, hogy a korábbi elnökség számlájára írták, hogy amikor már a bértárgyalások finisében voltak, csak fel kellett volna tenni az i-re a pontot, az Orbán-kormány végül nem lépett, nem mondta ki a döntő szót.

– Mert nem érdeklik őket a részletek. Fogalmuk sincs erről a munkáról. Sohasem vették a fáradságot, hogy a választások előtt leüljünk, beszélgessünk, és megismerjék a kamara munkáját.

Abból indultak ki, hogy ők jobban tudják – nyilatkozott lapunknak a leköszönő elnök, aki büszke munkatársaira és az elmúlt 16 évre, amely szerinte korszakalkotó volt. – Most szombaton tarvágást csináltak, gyakorlatilag a kamara korábbi vezetésének minden tagját elküldték. Így a tapasztalatainkra és tanácsainkra sem kíváncsiak. Ennek korábban nem adták semmiféle jelét. És most nem Kincses Gyulára gondolok, vele a választást követően minden technikai részletet egyeztettünk, civilizált emberek módjára gratuláltam neki, és megtörténik a testület dolgainak az átadása is. Én pedig folytatom tovább az orvosi munkát, ahogy ezt az elmúlt 16 évben sem adtam fel: mentőorvosként fogok dolgozni — mondta Éger István. 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.