Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

Megbukott Éger István, Kincses Gyula a Magyar Orvosi Kamara új elnöke

2019. november 30. 11:25 - szerző: K. J. V. – Á. Z.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szombati küldöttgyűlésén leváltották Éger Istvánt, a szervezet eddigi elnökét. A MOK új vezetője Kincses Gyula egészségpolitikus közgazdász, aki 202:120 arányú szavazattöbbséggel nyerte el a tisztséget – értesült a 168 Óra. A szervezet két alelnökének Álmos Pétert és Lénárd Ritát választották meg, 220, illetve 188 szavazattal.

Éger István bukását előrevetítette, hogy a küldöttgyűlés pénteken nem fogadta el a beszámolóját. Erre soha nem volt példa az alatt a 16 év alatt, amíg ő töltötte be a MOK elnöki tisztségét.

– Már tegnap érezni lehetett a változás szelét, de arra, hogy Kincses Gyula ilyen arányban nyer, nem számított senki. A győzelme után euforikus hangulat lett úrrá az orvosokon, érezni lehetett, hogy elegük volt az eddigi vezetésből – értékelte kérdésünkre Kunetz Zsombor a történteket. Az oxyológus szakorvos – aki 2010 óta követi a MOK gazdálkodását, több botrányos ügyet is kirobbantott és több perben is állt Éger Istvánnal – minden mondatában „volt kamaráról” beszélt.

 

Éger Istvánt sokan bírálták, amiért nem állt elő életszerű programmal az egészségügy átalakítását illetően, követeléseit is mindig úgy fogalmazta meg, hogy ő maga különösebb konfrontációt lehetőleg ne vállaljon, minden maradjon a kormány komfortzónáján belül. Jellemző, hogy a szigorúan politikán kívül álló MOK elnökeként a közelmúltban ellátogatott a fideszes holdudvar kötcsei találkozójára, ahol azzal kezdte felszólalását: „Ne tessék félni, nem az egészségügyről akarok kérdezni, hanem arról, hogy a sokgyerekes anyák korengedményes nyugdíjában miért van annyi megkötés.” 

Az Éger István vezette MOK-ról és a szervezet problémáiról szóló elemzésünket elolvashatják a 168 Óra hetilap csütörtökön megjelent számában. Keressék az újságárusoknál!