Lázadnak a Magyar Orvosi Kamarában, bukás fenyegeti Éger Istvánt

Tizenhat év alatt még soha nem fordult elő, hogy elutasították az elnök beszámolóját.

2019. november 29., 20:29

Szerző:

Szoros, 51:49-es szavazati arány mellett, de pénteken a küldöttek elutasították Éger Istvánnak, a Magyar Orvosi Kamara (MOK( elnökének beszámolóját. 

Éger István 16 éves regnálása óta erre még sohasem volt példa. A péntek estébe nyúló gyűlésen 15-20 egyenként háromperces hozzászólás volt, szinte valamennyi élesen bírálta a vezetést, felszólalásukat pedig vastaps követte.

A beszámolóra 98 küldött mondott igent, 81 nemet, 18-an pedig tartózkodtak.

A jelenlévők szerint a beszámoló mindent szépnek és jónak festett le, stílusát pedig bicskanyitogatónak érezték. Az elnök ugyanis többször célzott a jelenlévő fiatalokra, akik még „nem tudhatják, hogy is vannak a dolgok”, és a jelenlegi vezetés mindent megtett az orvosok érdekében. Úgy tűnt, ha az eredmény példátlan is, de már az ülés és az azt megelőző időszak tükrében nem volt meglepő. Minden esetre érdekes fordulatot hozhat ez a holnapra meghirdetett elnökválasztáson, könnyen megtörténhet, hogy az orvosok egy magja által jó ideje érezhető lázadásközeli hangulat már hatással van a többi kollégára is, ami megingathatja Éger István pozícióját.

 

Az Éger István vezette MOK-ról és a szervezet problémáiról szóló elemzésünket elolvashatják a 168 Óra hetilap csütörtökön megjelent számában. Keressék az újságárusoknál!

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.