Kúria: 30 napon át kell a nyitóoldalon szerepeltetni a kormány hivatalos oldalán, hogy hazudtak a Magyar Helsinki Bizottságról

2019. november 20., 13:45

Szerző:

A Soros-kampánnyal párhuzamosan számos civil szervezetet is támadott az Orbán-kormány 2017-ben, a Magyar Helsinki Bizottságra viszont külön figyelmet szenteltek: a nemzeti konzultáció egyik pontjában azt állították a szervezetről, hogy Soros György érdekei szerint segítik a bevándorlást és védelmet biztosítanak az illegális határátlépőknek. Az MHB az állítások miatt pert indított.

Az ügyben korábban már született jogerős ítélet a kormánnyal szemben a hazugság terjesztése miatt, de azt a Kúrián támadta meg a kormány. A Kúria azonban megalapozottnak tekintette az ítéletet, ezért pénzbeli kártérítésre és bocsánatkérésre kötelezték a kormányt.

Az Orbán-kormánynak 2 millió forintot kell fizetnie, valamint 30 napon át a kormany.hu oldal nyitóoldalán kell szerepeltetnie a Magyar Helsinki Bizottságnak címzett bocsánatkérést, melyben elismerik korábbi állításaik valótlanok voltak

– derül ki a szervezet szerdai közleményéből. A bocsánatkérést a Magyar Távirati Irodánál is közzé kell tenniük, az indoklás szerint a büntetés „a 8 millió választópolgárhoz eljuttatott hazugsággal ez az arányos elégtétel”.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.