Ezúttal 165 milliót osztott szét az arra érdemeseknek Orbán Ráhel barátnője

2020. október 20. 16:48 - szerző: 168 Óra - forrás: MTI

Tizenegy ígéretes divat- és dizájnipari projekt megvalósulásához biztosít üzleti képzést, szakmai mentorálást és befektetési lehetőséget egy új program. A szervezők célja, hogy az ágazat fellendítése érdekében hazánkban is létrehozzanak egy értékteremtő divat- és dizájnipari startup közösséget - hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Bata-Jakab Zsófia - Orbán Ráhel barátnője - a Magyar Divat & Design Ügynökség vezérigazgatója elmondta: a Startup Campus programmal kifejezetten a fiatal vállalkozók ötleteit szeretnék támogatni, felhívva a figyelmet arra, hogy a technológia jelentősége mennyire kiemelt ebben az ágazatban.

Hozzátette: a program felhívására idén rekordszámú, 61 jelentkező pályázott, közülük 11 csapat jutott be a programba. A nyertes pályázók workshopokon és egyéni mentoráláson fognak részt venni, majd a legígéretesebb csapatok 15 millió forint kezdőtőkét kaphatnak a Hiventures tőkealapkezelőtől a program végén, melyről a Hiventures és a Startup Campus szakemberei döntenek.

Bata-Jakab Zsófia
Fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség

A múlt héten jelent meg egy másik pályázat 10 milliárd forintos keretösszeggel. A felhívásra kis- és középvállalkozások jelentkezhetnek. A támogatással a kialakult nehéz helyzetben az újrakezdéskor versenyelőnyhöz juthatnak a tervezőik - tette hozzá.

Bata-Jakab Zsófia elmondta még: a következő időszakban előtérbe fog kerülni a fenntarthatóság a divatiparban. Kevesebb kollekciót fognak gyártani a tervezők és a vásárlók is tudatosabban fognak dönteni - írta az MTI.

A divatügynökség az idén igen szép summát kapott az államtól.