Megnyerte a polgármester-választást Rákospalotán az ellenzék jelöltje, Németh Angéla

Kis különbséggel nyert a baloldal által támogatott jelölt, pedig a kormánypártok mindent bevetettek, hogy az egyik utolsó ellenzéki fellegvár is az övék legyen.

2018. szeptember 30., 21:21

Szerző:

A szavazatok 100 százalékos feldolgozottsága mellett az ellenzék által támogatott jelölt, Németh Angéla 697 szavazattal megnyerte az időközi polgármester-választást Budapest XV. kerületében, Rákospalota-Újpalotán, amelyet az előző polgármester lemondása miatt kellett kitűzni. A Demokratikus Koalíció (DK) színeiben politizáló Hajdu László  az áprilisi országgyűlési választáson legyőzte a Rákospalotát is magába foglaló egyéni választókerület fideszes jelöltjét, László Tamást, aki 2014-ben bukta el a kerületet Hajduval szemben az akkori önkormányzati választáson.

Napközben két fontos esemény befolyásolta a választást: a Fidesz egy valótlan hírrel kezdett telefonkampányba, miközben hívei házról házra járva közölték a lakókkal ugyanazt az információt, valamint kiderült, hogy alacsony részvétel mellett zajlott a választás.

László Tamás azonban most ismét a Fidesz polgármester-jelöltjeként szállt ringbe a baloldali ellenzék közösen támogatott, független jelöltjével, Németh Angélával szemben. Utóbbi jelenleg alpolgármesterként irányítja a kerületet, és a távozó Hajdu László őt ajánlotta utódjául. Németh a Rászorulókat Támogatók Egyesülete (RÁTE) és a Magyar Szolidaritás Mozgalom független jelöltjeként indul, de megkapta az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Magyar Liberális Párt támogatását. A harmadik jelölt a Magyar Munkáspárt színeiben induló Kerezsi László, aki egyébként nem a kerületben, hanem Kőbányán él és ott is volt önkormányzati képviselő.

Németh Angéla
Fotó: Facebook

A Jobbik és az LMP nem indított önálló jelölteket, azonban nem álltak be az ellenzéki jelölt mögé. A Jobbik arra hivatkozva nem indult a - közvélemény-kutatások szerint számára amúgy sem nyerhető - kerületben, mert az Állami Számvevőszék több százmillió forintra rúgó bírsága miatt nehéz pénzügyi helyzetben van. Az LMP szóvivője, Kanász-Nagy Máté pedig azzal magyarázta pártja döntését, hogy ugyan Németh Angéla egy civil szervezet jelöltjeként indul, „de elég egyértelmű, hogy a Demokratikus Koalíció sakkfigurája”, akit mozgatnak a táblán.

A Momentum Mozgalom sem indított saját jelöltet, de jelezték: teljesen távol maradnak ugyan a rákospalotai megméretéstől, nem indítanak jelöltet és nem támogatnak senkit, de „lélekben drukkolnak” Némethnek. „Reméljük nyerni fogsz, Angéla, mert nagy szükség lenne erre, nemcsak a 15. kerület jövője miatt, hanem mert országosan is önbizalmat adna az ellenzéknek” - olvasható a párt elnöksége által küldött levélben.

László Tamás
Fotó: Fotó: MTI

A Fidesz rendkívül komolyan vette a kampányt és László Tamás támogatását, hiszen Rákospalota 2014 óta a baloldal egyik legfontosabb budapesti hátországa. Németh Angéla ellen többek között hamis szórólapokat is bevetettek, László Tamás jó szokását nem feladva iskolások körében kampányolt, és még kormányzati pozíciót is kreáltak számára.

A vasárnapi választás eseményeit, majd a végeredmény alakulását ebben a frissülő cikkünkben egész nap nyomon követheti a 168 Órán.