Letartóztatták M. Richárdot, féltek a bűnismétléstől

2021. január 18., 16:28

Szerző:

Letartóztatták a Dózsa György úti balesetben részes M. Richárdot hétfőn a Fővárosi Főügyészség indítványa alapján. 

 

Mint ismert, a 2017 tavaszán történt súlyos Dózsa György úti balesetben két ember vesztette életét. Az első- és másodfokú ügyészség eddig is azt képviselte, hogy az egyik sofőrt le kell tartóztatni, a bíróság pedig most elrendelte „a legsúlyosabb kényszerintézkedést”.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség mindkét sofőrrel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. Egy egyesített ügyben a vád közúti veszélyeztetés, valamint garázdaság és könnyű testi sértés vétsége.

Az eljárás másodfokon folyik, az elsőfokú ítélet meghozatala után a bíróság megszüntette a gyorshajtó vádlott bűnügyi felügyeletét. M. Richárd ügyészi fellebbezés alapján ismét kényszerintézkedés hatálya alá került, de nem a letartóztatását, hanem a bűnügyi felügyeletét rendelte el a másodfokú bíróság.

A bűnismétlés és a szökés-elrejtőzés valós és fokozott veszélye miatt a Fővárosi Főügyészség indítványt tett a bírósághoz, hogy rendelje el a vádlott letartóztatását, amit – a bűnismétlés veszélyére figyelemmel – a másodfokú eljárás befejezéséig el is rendeltek. A végzés nem végleges: az ügyész a szökés-elrejtőzés veszélyének mint további indoknak a megállapítása miatt, a védelem a letartóztatás mellőzéséért jelentett be fellebbezést - írja a 444.hu.

M. Richárd az ellene zajló eljárás alatt is többször vétett a törvények ellen. Tavaly októberben például jogosítvány nélkül vezetett egy Mercedest a Váci úton, két hónappal később pedig azért jelentették fel, mert a járványügyi szabályok ellenére egy újpesti edzőteremben gyúrt.

 

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.