Önmagát filmezte a Dózsa György úti gázoló, amikor a baleset történt, a videón sikolyok hallhatóak

2019. szeptember 19., 10:50

Szerző:

Ma délelőtt folytatódott a tárgyalás a Fővárosi Törvényszéken a Dózsa György úti halálos baleset ügyében. M. Richárd két éve egy Mercedesszel csapódott egy balra kanyarodó Citroënbe a budapesti Dózsa György úton, a balesetben két férfi meghalt, többen pedig súlyos sérüléseket szenvedtek. Az ügyészség mindkét sofőrt halált okozó közúti baleset gondatlan okozásával vádolja.

A mai tárgyaláson egy eddig a nyilvánosság által nem ismert videót vetítettek le, amin látszik, hogy a kecskeméti maffiaper volt vádlottja mobiltelefonozott a baleset pillanatában. M. Richárd saját magát videózta, ám azt majd a szakértőnek kell megállapítani, hogy a férfi a kezében tartotta-e a telefont vagy az a műszerfalon volt.

Az Index beszámolója szerint M. Richárd azt kérte a tárgyalóteremben, hogy a felvétel végén hallható sikolyokat már ne játsszák le, és a bíróság így is tett.

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.