100 ezer forintot érő művirágot lopott Újpesten Dániel, de felvette a kamera a mesterkedését

2020. augusztus 28., 16:13

Szerző:

Egy virágüzlet tulajdonosa jelentette a rendőröknek, hogy augusztus 20-áról 21 -ére virradó éjjel befeszítették Budapesten az újpesti raktárának ajtaját, majd elloptak 100 ezer forint értékű művirágot. A bejelentő azt is elmondta, hogy a boltban vannak kamerák, melyek rögzítették a történteket.

A IV. kerületi rendőrök a kamerafelvételeket lefoglalták, majd azonosították a feltételezett elkövetőt, Cs. Dánielt. 

Az újpesti járőrök a 27 éves férfit. augusztus 21-én délután  XIII. kerületi lakásában elfogták, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra. Az ellopott virágokat a rendőrök a kutatás során megtalálták, és azokat visszaadták a tulajdonosnak.

Cs. Dániel azt mondta a rendőröknek, hogy nagyon megbánta amit tett, a virágokat nem akarta eladni, azokat az édesanyja lakására vitte.

CS. Dániel ellen lopás  megalapozott gyanúja miatt nyomoznak – jelentette a Police.hu.