Elloptak 2,5 millió forintot, majd belevarrták egy plüsselefántba

Lopás miatt folytat eljárást a rendőrség három kazincbarcikai nővel szemben.

2020. szeptember 15., 08:52

Szerző:

A police.hu szerint a múlt hét hétfőn becsengettek egy barcikai lakásba, a tulajdonos a csengetésre a lakás ajtaját nyitva hagyta, és kiment a lépcsőház elé.

Míg az egyik nő szóval tartotta a házigazdát, addig a társai bementek a lakásba és több mint 5 ezer eurót, valamint 800 ezer forintot loptak el onnan.

A rendőrök négy nap alatt kézre kerítették a gyanúsítottakat és szinte maradéktalanul a pénzt is, ami bele volt varrva egy plüss játékelefántba. A rendőrök a pénzt visszaadták a jogos tulajdonosának.

 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.