A szomszédba küldte áramot lopni 13 éves fiát a zalai férfi, de ott sem volt villany, ezért a csapteleket szerelte le a gyermek

2019. szeptember 23., 14:37

Szerző:

Arra vette rá 13 éves gyermekét egy zalai férfi, hogy a szomszéd lezárt házából lopjon. Kiskorú veszélyeztetése és lopás miatt emelt vádat ellene a Nagykanizsai Járási Ügyészség.

Az előzményekről Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-nek elmondta: a többszörös visszaesőnek számító 53 éves férfi a volt feleségével közös balatonmagyaródi házban tartózkodott a fiával, amikor az esetek történtek.

Először arra vette rá a gyereket, hogy a fürdőszobaablakon keresztül másszon be a szomszédos, lakatlanul álló családi házba, hogy a magával vitt hosszabbítóval vezesse át az áramot a saját házukba. A fiú a szúnyoghálót letépve, majd az ablakot benyomva bemászott a házba, de az épületben nem volt áramszolgáltatás, ezért nem sikerült áramot lopni.

A fiú viszont közölte az apjával, hogy van a házban néhány csaptelep. A férfi ezután egy villáskulccsal visszaküldte a gyerekét, aki leszerelte a négy darab, összesen mintegy 40 ezer forint értékű csaptelepet. Ezeket a férfi később eladta.

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.