Lila lokálpatrióták

Számos egészségügyi intézményünk jövője bizonytalan, orvosaik, szakdolgozóik és – nem mellesleg – a betegek sorsával együtt. Így van ez Újpesten is, ahol megszűnik a korábban önkormányzati fenntartású, mára állami tulajdonba került Károlyi Sándor Kórház traumatológiája és neurológiája. Március 23-án este mintegy ezren tiltakoztak a két osztály bezárása ellen. A demonstráción HEGEDŰS ESZTER is ott volt.

2012. április 8., 11:59

Négy mentőautó is érkezik az egyórás összejövetel alatt, hiszen a traumatológia hetente négyszer – ma is – ügyeletes. A tömeg szétnyílik, hogy utat adjon a villogó mentőnek, majd figyelme a szónok, Trippon Norbert felé fordul.

Az MSZP újpesti frakcióvezetője elismétli pártjának állásfoglalását: „Veszélybe kerül a baleseti osztály ellátási körzetébe tartozó négyszázötvenezer ember, évente több mint négyezer fekvőbeteg és húszezer sérült biztonságos ellátása. Ezt nem engedhetjük! Nagyon sajnáljuk, és nem értjük, hogy Újpest fideszes polgármestere és parlamenti képviselője, Wintermantel Zsolt és dr. Hollósi Antal képviselő-testületi tag, a Károlyi-kórház orvos igazgatója miért nem álltak ki a nyilvánosság elé, határozottan és nyíltan ellenezve a Károlyi-kórház megcsonkítását.”

A petíciót több mint ezren írták alá – jelentette be Újpest volt alpolgármestere, s hozzátette: minél többen írják alá, annál nagyobb az esély, hogy megmentsük az Árpád Kórházat a megcsonkítástól.

– Megmentjük, megmentjük! Aláírjuk, aláírjuk! – zeng a kórus, s ezzel a demonstráció véget is ér.
A mécsesek a kórház kerítésére kerülnek, majd ki-ki elindul hazafelé, vagy beáll a petíció aláírására várakozók sorába.

Idősebb hölgy várakozik a sorban.

– Újpesti vagyok, itt szültem a gyerekemet 1960-ban, és nemrég itt műtötték az egyik csípőizületemet is. Várom, hogy itt operálják a másikat is. Nem akarok máshová menni! Taxival jöjjek-menjek a világvégére?

Középkorú asszony kíséri figyelemmel beszélgetésünket.

– Tessék bemenni, körülnézni, tele van az osztály! A rengeteg beteggel mi lesz? Meghalnak mentőzés közben, mert egyik kórházból küldik majd őket a másikba? Hiába erősítgeti Szócska Miklós államtitkár, hogy nem lesz kórházbezárás. Akkor ez mi?


– Hazudnak éjjel-nappal! – kapcsolódik be egy botra támaszkodó, borostás férfi. – Már ne haragudjon a világ! Ebbe a kórházba jártam minden vizsgálatra, most meg a jóisten tudja, hová kell járnom ezentúl.

Ezt a véleményt azok a betegek sem hagyják szó nélkül, akik köntösben álldogálnak a kapunál. Két asszony Szabolcsból, a Nyírbátor melletti Encsencsről utazott Újpestre, mert itt vannak a legjobb orvosok – mondják. A semmiért nem utaznánk háromszáz kilométert...

Fiatal nő érinti meg a karomat: – A nagynéném harminchat éve dolgozik az Árpád Kórházban. Túlzás nélkül mondhatom, hogy az élete a traumatológia. Hiába biztattuk, hogy keressen olyan állást, ahol piaci fizetést kap a szégyentelenül alacsony kórházi kereset helyett, mindig ellenállt. Az a beteg, akit ilyen elhivatott kórházi dolgozó lát el, igazán biztonságban érezheti magát. Sajnálom, hogy a demonstráción megjelentek politikai színezetek. Egy ilyen kérdést csak pártsemleges módon lehet megoldani.

Kórházi berkekből származó értesülés szerint a megszűnő traumatológiát és neurológiát a Honvéd Kórház (Állami Egészségügyi Központ) és az Uzsoki venné át, de biztosat még senki sem tud.

Kórházbezárások:

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.