Leváltották a Kossuth Rádió műsorvezetőjét, aki néha mert valódi kérdéseket is feltenni Orbán Viktornak

2017. december 1., 23:11

Szerző:

Nem kérdezheti többé Kocsis Éva péntek reggelenként Orbán Viktor miniszterelnököt a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában – írja a 444.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A portál cikke szerint a műsorvezetőnek azért kell távoznia, mert néha valódi kérdéseket is feltett a kormányfőnek. Kocsist hivatalosan arra hivatkozva távolították el, hogy a kérdéseiben túl markánsan jelenik meg a saját véleménye, amiről egy interjúban azt mondta, számára az a fontos, hogy gondolkodásra késztesse a hallgatókat. „Olyan társadalomban kellene élni, ahol tudunk párbeszédet folytatni, amelyben kíváncsiak vagyunk a kritikákra, amiben hajlandóak vagyunk azt tudomásul venni, hogy itt is és ott is vannak hibák” – mondta egy interjúban erről.  A kritika ebben az esetben nyilván nem azt jelentette, hogy megkérdőjelezte volna egy-egy kormányzati döntés létjogosultságát, néha viszont elkezdte firtatni, hogy mi volt az indíték. Ezt tanúsította a olimpiai pályázat visszavonásáról szóló beszélgetés is, amelyben Orbán arról beszélt, hogy a visszavonással Magyarországot megmentették a szégyentől, Kocsis pedig ártatlanul megkérdezte, hogy a népszavazás lett volna-e ez a szégyen. A miniszterelnök erre hallhatóan kiesett a szerepéből, és néhány pillanatig azt sem tudta, mit válaszoljon.

Kocsist a Kossuth Rádió vezetősége többször is figyelmeztette, hogy kerülje az ilyesféle öntörvényűséget, de nem fogta vissza magát. Nem rúgják ki, de egy időn át nem kap műsort. A 444 úgy tudja, hogy kiemelt szerkesztőként az  igazgatóságon dolgozhat tovább.  A 180 percbe Kiss Gábor Istvánt ültetik vissza, aki korábban már vezette a műsort korábban, a kérdéseibe pedig nem szövi bele a saját véleményét. Ma már ő készíthette az interjút Orbánnal.

A 444 szerint mivel a műsorbeosztás az év végéig megvan, és mindenhol Kocsis neve szerepelt, a változás magát a miniszterelnököt is meglepte.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Tegnap 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.