Egy lépést sem kell tennie, ha a 168 Óra legújabb számát kézbe szeretné venni! Banki átutalással, sőt, már bankkártyával azonnal előfizetheti, és máris postázzuk Önnek!

Lételeme a vibrálás – Bayer Ilona, a munkamániás nagymama, akit a televízióból ismerhetünk

2020. április 7. 20:00 - szerző: Sebes György

Szült három gyereket. Most már van három unokája, mind külföldön. Ezekre éppúgy nagyon büszke, mint „előéletére”. Író, újságíró, a Magyar Televízió riportere, műsorvezetője volt. Rendhagyó portré Bayer Ilonáról.

Anya és lánya beszélget. Nem szokatlan helyzet. Valami mégis azzá teszi. A lány férje aggodalmaskodik. – Min veszekedtetek? – kérdi később. – Ja, semmin. Mi így társalgunk – hangzik a válasz.

Nagyon is jellegzetes életkép. Persze tudni kell hozzá, kik a szereplők. Az aggódó férj japán. Az ő országukban sokkal halkabban beszélgetnek. Nem szoktak az efféle olaszos, de mondhatnánk, magyaros tempóhoz. Az anya viszont Magyarországon ismert személyiség, hosszú évekig láthattuk az akkor még egyetlen Magyar Televízió műsoraiban. Most pedig könyvet írt, Anyós lettem Japánban címmel. És abban idézi fel az említett történetet meg még sok mást. Könnyed, kellemes stílusban, rengeteg interjúval és fotóval. Valóban képet kaphatunk belőle a Felkelő Nap országának hétköznapjairól is. Valamint a szerzőről, Bayer Ilonáról.

Fotó: Marton Meresz

Nem árulok el vele nagy titkot, régóta ismerem őt, hosszú évekig együtt is dolgoztunk a királyi tévé egykori hírműsoraiban. Nagyjából ugyanakkor kerültünk oda, ő mint ifjú riporter Szolnokról, ahol a helyi rádiónál szerezte meg a szakma alapjait. Ha mostanában bárhol írnak róla, szinte eposzi jelzőként emlegetik, hogy ő volt az első nő, aki híradós műsorvezető lett Magyarországon. Ami így természetesen nem igaz. Matúz Józsefné főszerkesztősége idején napi váltásban szerepelt két műsorvezető – egyikükhöz tartozott a bel-, a másikhoz a külpolitika –, s másokkal (például Vajek Jutka, Gál Jolán) együtt ő már akkor feltűnt. Az viszont igaz, hogy Aczél Endrével új korszak kezdődött, már csak egy műsorvezető volt, heti váltásban, és a négy férfi – Elek János, Kaplár F. József, P. Szabó József és Sándor István – mellé bekerült Bayer Ilona is. Ami kétségkívül nagy – és megérdemelt – elismerést jelentett.

A bevezetőben említett családi beszélgetés is példa rá, hogy körülötte mindig vibrál a levegő. Ilyen a munkában és a magánéletben is. Óriási a teherbírása. Miközben naponta csinált riportokat vagy ült be műsort vezetni, nevelte a gyerekeit – mind a hármat, akik közül a két nagyobb sokszor kénytelen volt a tévében tölteni fél napjait, mert nem volt, aki vigyázzon rájuk, amíg a mama dolgozik –, továbbá szervezte az életét. Mindezt felelősséggel, komolyan, egyúttal könnyedén. Végül is irigylésre méltóan.

Ha találkozunk, gyakran idézzük fel egyik legemlékezetesebb történetünket. Bayer Ilona – amúgy Ica, Ili, Ila, kinek hogy tetszik – ugyanis a már említett foglalatosságok mellett folyamatosan és szinte megállás nélkül beszél. Egyszer híradós kollégákkal együtt ebédeltünk, s valahogy szóba került, hogy öt percet nem bírna ki csendben. Mire közölte, hogy jó, akkor ma már meg sem szólal. A fogadalom annál is különösebbnek tetszett, miután aznap este ő volt a műsorvezető. Ám a délután némaságban telt, noha azért nekem mint az adás szerkesztőjének lett volna mit megbeszélnem vele, ám ezek egyoldalú szövegeléssé váltak. Végül aztán fél nyolc előtt nem sokkal kénytelen volt megszólalni, akkor is csak azért, mert bemutattunk neki egy ifjú kollégát, aki aznap este először szerepelt a Híradóban mint sportriporter (amúgy Bárdos András volt az). De ez a történet is jellemző hősünkre: ha valamit a fejébe vesz, akkor azt tűzön-vízen át meg is csinálja.

Így született – többek között – díjnyertes portréfilmje a Párizsban élő világhírű magyar szobrászról, Pierre Székely Péterről. Ennek forgatására utazott először Japánba még 1996 őszén, és vitte magával az ország iránt nagyon érdeklődő középső lányát, Petrát, aki hosszú évek múltán ott telepedett le, ment férjhez, és azóta is ott él, most már kisfiával, Naotóval együtt. Többek között róluk (is) szól Bayer Ilona legújabb könyve. Ami persze nem előzmények nélküli, hiszen korábban már megjelent két kötete, az egyikben művészportrék találhatók Fészek címmel, a másik pedig egy riportmonográfia Claire Szilard, azaz Szilárd Klára festőművészről.

Mindez csak még inkább alátámasztja, amit magáról mond, hogy munkamániás. Ilyen volt évtizedekkel ezelőtt és ilyen napjainkban is, amikor pedig már elmúlt hetvenéves. Amit egyébként nyugodtan el lehet róla mondani, hiszen inkább büszke rá, és úgysem látszik rajta. Nyilvánvalóan azért lett ismert – és a közönség körében népszerű is –, mert annyi mindent csinált. A hírműsorok mellett dolgozott az Ablaknál, valamint az egykori kulturális magazinnál, a Stúdiónál is, volt önálló műsora Civil Kurázsi címen. 1999-ben aztán, sok más kollégájával együtt, megtapasztalhatta, mennyit ér a Magyar Televízióban a sok évtizedes tévés múlt meg a szakmai tudás. Vele is közölték, hogy már nincs rá szükség, az indoklás pedig egyetlen szó volt (mennyire gyönyörű): „munkaerő-racionalizálás”.

Ha így, hát elfoglalja magát mással. Azóta tanít, néha látható kisebb kereskedelmi tévékben, újságot és könyvet ír, rádiózik. Állandó műsora van napjainkban is a Rádió Bézsben. Ha megírná emlékiratait – amire azért még lehet esély –, valószínűleg a pozitív dolgok, az örömök kerülnének túlsúlyba. Pedig hozott – utólag – rossznak bizonyult döntéseket is. Közülük az egyik éppen az egykori Híradóhoz kapcsolódik. Amikor ugyanis Aczél Endrét 1990 első napjaiban váratlanul kirúgták a főszerkesztői székből, vele együtt azonnal felállt két helyettese, Elek János és Sándor István, valamint a harmadik állandó műsorvezető, Kaplár F. József is. Bayer aznap jött haza Ausztriából, és neki szóltak, hogy vezetnie kellene a fél 8-as adást. Elvállalta, mert ő is úgy szocializálódott, hogy Híradónak lennie kell, a nézőre nem tartoznak a belső konfliktusok. Utóbb aztán kiderült, hogy az ugyancsak a TV Híradónál felnőtt és a főszerkesztői posztra akkor visszatért Pálfy G. István milyen politikai szerepet vállalt, milyen érdekeket szolgált ki, de azt az első napokban még nem lehetett tudni. Jó fél év elteltével azonban már ennek hatására állt fel a műsor 13 munkatársa – köztük Bayer Ilona is –, és ők lettek néhány hónap elteltével az akkor született újfajta, sikeres, bár rövid életű hírműsor, az Egyenleg alapítói.

Fotó: Marton Meresz

Minderről természetesen a nemrég megjelent, egyébként nagyon szép kiállítású és gazdag tartalmú könyvben nincs szó. De aki elolvassa, az képet kaphat arról, mennyire sokoldalú és jó újságíró a szerző. Bayer Ilona nagyon mértékletesen keveri a színeket. Megismerkedhetünk a modern Japánnal, de a történelmével is. Az országgal valamilyen kapcsolatba került interjúalanyok a saját életükből, tevékenységükből sokat tesznek hozzá az ismeretek gazdagításához. Amihez persze a gondos riporter célratörő kérdései is szükségesek. De számomra a könyv legjobb, legérdekesebb részei mégis azok, amelyek az anya és gyermekei, valamint a büszke nagymama és az unokák életéről, kapcsolatairól szólnak. S az ember, aki képes akár órákon át folyamatosan beszélni, most mértéktartásával is kitűnik. Nem ragoz túl semmit.

Nem is csoda, hogy sokan irigylik Bayer Ilonát. Az élete nyitott könyv, s bízhatunk benne, hogy ennek a könyvnek újabb fejezetei még csak most íródnak.