Letartóztattak két nem akármilyen dílerkedésen kapott hollandot a Szigeten

2019. augusztus 10., 14:30

Szerző:

Egy hónapra letartóztattak két 21 éves holland fiatalt drogkereskedelem gyanúja miatt – dönött a Budai Központi Kerületi Bíróság. A két fiatal a gyanú szerint marihuánát és MDMA tartalmú tablettákat értékesítettek a budapesti Sziget fesztiválon - közölte a Fővárosi Törvényszék.

A nagy mennyiségű kábítószert az értékmegőrzőben és sátrukban tartották, ráadásul ötszáz példányban nyomtatott árlistát is készítettek.

Könnyen lehet, hogy ez volt a Sziget történetének legjelentősebb drogfogása. A szakértői vélemény szerint a kábítószer mennyisége meghaladja a jelentős mennyiség alsó határát.

Az elsőfokú végzés szerint a bűncselekmény - bizonyítottság esetén - akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető - írták. A védők bűnügyi felügyelet elrendelését és óvadék megállapítását kérték, amit a bíróság arra hivatkozva utasított el, hogy a nyomozás kezdeti szakaszban van, és további bizonyításra van szükség a gyanúsítottak kapcsolatainak felderítésére, így nem kizárt, hogy a kért intézkedések veszélyeztetnék a bizonyítási eljárást. A végzés ellen fellebbezhetnek. 

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.