Többféle drogot, LSD-t, füvet és speedet is eladott az ablakon kizuhant fiú társaságának az elfogott díler

2020. május 15., 15:53

Szerző:

Az I. és XII. Kerületi Ügyészség ügyészség indítványozza annak a 24 éves férfinak a letartóztatását, aki eladta a kábítószert az ablakon kizuhant fiatal társaságának - közölte a Fővárosi Főügyészség.

A rendőrség csütörtök délutáni közlése szerint a józsefvárosi díler után külön nyomozócsoporttal hajtóvadászatot indítottak, aminek eredményeként az árust május 14-én, a fővárosi Kálvária téren a barátnőjével együtt elfogták:

Az ügyészség szerint a 24 éves M. Renátó május 9-én a VIII. kerületi Kálvária téren egy fiatalokból álló társaság egyik tagjának

delta-9-THC, amfetamin és LSD hatóanyag-tartalmú anyagokat adott el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a férfit példás gyorsasággal elfogta, és csekély mennyiségű kábítószer kereskedelme miatt gyanúsítottként hallgatta ki.

Az ügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatására, mivel megalapozottan feltehető, hogy a férfi – szabadlábon hagyása esetén – megszökne, jogellenesen befolyásolná a bizonyítást, és hasonló bűncselekményt követne el.

A kényszerintézkedésről a Fővárosi Törvényszék várhatóan szombaton dönt.

 

17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.