Meghosszabbították a csantavéri bérgyilkos letartóztatását

2019. augusztus 21., 15:38

Szerző:

Budai Központi Kerületi Bíróság három hónappal – 2019. november 20-ig – meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, aki ellen Magyarországon és Hollandiában elkövetett emberölések és más bűncselekmény miatt van folyamatban büntetőeljárás.

A csantavéri bérgyilkosként hírhedtté vált D. Csaba a gyanú szerint 2018 szeptemberében 11 kg kokaint kínált eladásra egy magyar vállalkozónak, akivel egy budapesti bevásárlóközpont mögötti területen találkozott.

A gyanúsított kokain helyett édesítőszert tett az egyenként 1 kilós csomagokba, amelyeket autóval szállított a találkozóra. Amikor a sértett az autóba behajolva a csomagok tartalmát akarta ellenőrizni, a gyanúsított a nála lévő fegyverrel fejbe lőtte, majd a holttestet egy közeli patakba húzta.

D. Csaba megalapozottan gyanúsítható azzal is, 2018. július végén Amszterdamban egy kávézóban előre kitervelten fejbe lőtt egy ott tartózkodó horvát állampolgárt. A sértett meghalt. Hogy ki lehetett a gyilkosság felbujtója – már ha volt –, azt az ügyészség nem közölte.

Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés és a bizonyítási eljárás megnehezítésének, meghiúsításának veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatásának meghosszabbítását.

Az elsőfokú végzés szerint a férfi egzisztenciális körülményei tisztázatlanok, a Magyarországon terhére rótt bűncselekmény elkövetése után pedig rövid időn belül elhagyta az országot. Hazai és nemzetközi elfogatóparancs útján Prágában fogták el, majd a cseh hatóságok átadták Magyarországnak.

A bűncselekmények jellegére és a halmazatra tekintettel a bíróság megállapította, hogy D. Csaba esetében a szökés elrejtőzés, illetve a bűnismétlés veszélye továbbra is fennáll.

A végzés nem végleges.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.