A külügyminisztérium szerint azért voltak olyan drágák a lélegeztetőgépek, mert sokat rendeltek belőle, amit majd eladhatnak

2020. augusztus 4., 20:01

Szerző:

Bangóné Borbély Ildikó július 20-án intézett írásbeli kérdést Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszterhez, hogy megtudja, hogy milyen típusú és hány darab lélegeztetőgépet vásárolt a kormány abból a több mint 300 milliárd forintból, amelyet Menczer Tamás államtitkár egy korábbi nyilatkozatában említett.

Sztáray Péter András, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára augusztus 4-én válaszolt - szúrta ki a HVG.hu

"Az árral kapcsolatban tájékoztatom Tisztelt Képviselő Asszonyt, hogy ebben az esetben szokatlan, de logikus módon a mennyiség nem árcsökkentő, hanem árnövelő hatással bírt. Ez egészen egyszerűen fogalmazva azt jelenti, hogy ha valaki többet akart venni, akkor többet kellett fizetnie.”

- írta Sztáray.

Menczer Tamás külügyi államtitkár június 25-én közölte, hogy a Külügyminisztérium száz százalékkal túlteljesítette a lélegeztetőgép-beszerzést, mivel óriási volt a verseny a lélegeztetőgépekért – és nem volt biztos, hogy amit megrendelnek, az meg is érkezik –

több mint 16 ezret rendeltek azért, hogy 10 ezer biztosan beérkezzen.

Koronavírus - Újabb orvosi eszközöket szállító gép érke Orbán Viktor és Palkovics László egy Kínából érkező szállítmányt vizslat.
Fotó: Kovács Tamás

A megrendelt gépek összesen 300 milliárd forintba kerültek az államtitkár szerint.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter még aznap a Kormányinfón azt mondta, hogy azokat a gépeket, amikre nincs szükség, könnyen el lehet majd adni, de nem az a mérce, hogy nyerjen rajtuk az állam. Mivel közpénzekről van szó, az elszámolást majd nyilvánosságra fogják hozni. De minek eladni, ha el is ajándékozhatjuk Kirgizisztánnak?

Szijjártó Péter tíz nappal korábban a parlamentben még azt mondta, 10 ezer lélegeztetőgépet szerzett be Magyarország Kínából a pandémiás helyzet miatt.

Orbán Viktor miniszterelnök korábban úgy kalkulált, hogy ha a legrosszabb forgatókönyv valósul meg a járványban, akkor 8 ezer lélegeztetőgépre lesz szükség.

Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt mondta, hogy a járvány elleni védekezési alapba 633 milliárd forintot irányítottak, ebből eddig 480 milliárdot használtak fel. Ebből fedeztek minden egészségügyi beszerzést, így például a maszkok, a védőfelszerelések és a lélegeztetőgépek megvásárlását, vagy a kiskunhalasi járványkórház felépítésének költségeit is.

Ez alapján a felhasznált 480 milliárdból, 300 milliárd forintot költöttek el lélegeztetőgépekre.