Benyelte a BKV Heisler András cégének 23,6 milliós tartozását

A céget felszámolták, a BKV leírta a behajthatatlan követelést. A Mazsihisz elnöke nem kívánta kommentálni az ügyet.

2021. január 29., 06:08

Szerző:

Csaknem huszonnégy millió forintos követelése ragadt benn a BKV-nak az előzőleg formaruhákat gyártó EMEF Zrt.-nél – írta a hét elején a Mandiner, a birtokába került dokumentumokra hivatkozva. Az ügy bizonyára a cég egykori vezetőjének személye miatt keltette fel a portál érdeklődését, ugyanis egykor

  • Heisler András, a Mazsihisz regnáló elnöke vezette.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) világi és vallási vezetői között tavaly év végén szabadultak el az indulatok. Róna Tamás főrabbinak a Mazsihisz világi vezetése szeptemberben mondta fel a munkaviszonyát, akkor a rabbitestület és az általa vezetett vidéki hitközségek egységesen kiálltak az elbocsátott főrabbi mellett. December végén a Mazsihisz rabbitestületének – amely lényegében a Mazsihisz vallási vezetőségét jelenti – tisztújításán ellenszavazat nélkül választották elnöknek Róna Tamást.

A BKV-s tartozásról megkérdeztük a közlekedési vállalatot, ők elismerték, hogy a formaruhákat gyártó céggel szemben egy 2008-as szerződés teljesítése kapcsán bő 23,6 milliós követelésük keletkezett, azonban

  • a felszámolási eljárás lezárultával a cég megszűnt, a behajthatatlan követelést pedig leírták.

Az ügyben megkerestük Heisler Andrást is. A Mazsihisz elnöke nem tagadta, hogy a formaruhákkal kapcsolatban – nagyjából tíz évvel ezelőtt – egy beszállításnál minőségi kifogások vetődtek fel.

„Egy ízben valóban előfordult, hogy a leszállított nadrágjaink alapanyagát kifogásolta a BKV. Az EMEF Zrt. elismerte a hibát, visszahívta a a több mint tízezer ruhadarabot, majd újra legyártotta azokat az előírásoknak megfelelő minőségben, és kifizetett 14 millió forint kötbért. A BKV-t kár nem érte és ezután még négy éven keresztül minden reklamáció nélkül, a munkavállalók megelégedésére látta el a BKV dolgozóit formaruhával a cég” – mondta lapunk kérdésére Heisler, aki

  • a huszonnégymilliós ügyet nem kívánta kommentálni,

de megjegyezte, hogy szerinte a Mandiner félinformációk közlésével félrevezeti olvasóit.

Mint mondta: a cég felszámolása szabályosan lezajlott, nem találtak semmit, ami akár a cég, akár személyére nézve terhelő lett volna. A vállalat nyilvánosan elérhető beszámolóiból az derül ki, hogy az EMEF Zrt. többnyire nyereségesen működött, ám az adózás előtti eredménye az utolsó két évben súlyos veszteségben fordult, 2012-ben 11,3 milliós, 2013-ban 10,9 milliós veszteséget könyveltek el.

kzs

(A cikk először a Pesti Hírlapban jelent meg.)