Lehet más a Jobbik? – Kitört a belharc, a Fidesz kér egy kávét

A pártból is kilépő Volner János szerint ha a Jobbik lepaktál az LMP-vel, akkor csak a Fidesz marad a jobboldalon hárommillió szavazóval. Jakab Péter szóvivő viszont azt állítja, a NER-rel folytatott küzdelemben vannak, akik elesnek. Az emléküket megőrizik. Tájkép csata közben.

2018. október 20., 06:00

Szerző:

„Bocsánat, de én nem kurvának álltam! A Nemzet ügyeiben nincs és nem is lehet alku!” – ezt írta október elején, egy nappal a Jobbik elnökségi ülése után Volner János, a párt alelnöke a szervezet választókerületi elnökeinek és szervezőinek. Úgy fogalmazott: be kell kapcsolnia a vészcsengőt, mert „a Jobbik elnöke és elnökhelyettese minden eddiginél erősebb szövetséget kíván kötni az önmagát alapító nyilatkozata szerint liberális, balközép pártként meghatározó, aktuálisan az önfelszámolás útján haladó LMP-vel”. Egyúttal kezdeményezte az elnökség feloszlatását és egy tisztújító kongresszus összehívását.

– Nem szeretnék veszekedni – mondja lapunknak Volner János. – De az LMP-vel való összeborulásra senki sem adott felhatalmazást.

Volner János

Nem a nyilvánosságnak szánta a levelet, de az egyik címzett, Jámbor Márk egy időre kirakta a Facebook-oldalára, a Figyelő pedig azonnal lecsapott rá, és közölte. A Jobbik vezetése ezután visszahívta Jámbort a pártban betöltött tisztségeiből.

Volner szerint az LMP-hez való közeledés ötlete nem új keletű.

– Vona Gábor 2016 őszén már megkereste Schiffer Andrást, és arról egyeztettek, hogyan lehetne szorosabbra fűzni a két párt közötti viszonyt. Persze a különböző világnézetű pártoknak meg kell állapodniuk egymással az unió nagy kérdéseiben, de itt most nem erről van szó – állítja.

Úgy látja, ha a Jobbik lepaktál az LMP-vel, akkor csak a Fidesz marad a jobboldalon. Ebben az esetben 2022-re százezrekkel több szimpatizánsuk lesz Orbán Viktor pártjának, a Jobbiktól elpártoló szavazókkal együtt számuk meghaladja majd a hárommilliót, ami újabb kétharmadhoz vezethet.

Szabó Gábor pártigazgató szintén levelet írt a választókerületi elnököknek, ebben Volner állításaira reagált: „A levél valótlanságokat állít, ugyanis az elnökség kizárta már az MSZP-vel, a DK-val, a Momentummal való országos összefogás lehetőségét, a DK-val és MSZP-vel még önkormányzati szinten sem tartjuk ezt elképzelhetőnek, erről a múlt heti kongresszuson tájékoztatta is a küldötteket beszédében Sneider Tamás és Bana Tibor. A Momentummal és az LMP-vel sincs ilyen tervezve országosan, sőt jelenleg még az is vita tárgyát képezi, hogy az LMP-vel mennyire lehetséges önkormányzati szinten összefogni, pedig ezt szeretné néhány jobbikos szervezet.”

A Volner-levél előtti kongresszuson ellenállást hirdetett a párt az Orbán-rendszer leváltása érdekében. Úgy gondolták – írja Szabó –, hogy „a lélekvisszaadó kongresszus és az egyhangúlag elfogadott Nemzeti Ellenállásról szóló kiáltvány elfogadása után végre teljes figyelmünk a munkára, az építkezésre és az 1,3 millió szavazónk képviseletére tudjuk majd koncentrálni”. Szabó szerint „valakik nem nézték ezt jó szemmel, és minden eszközzel meg akarják akadályozni a Jobbik talpraállását és újbóli erősödését”.

Jakab Péter, a párt szóvivője lapunknak azt mondta, az elnökségi ülésen téma volt az LMP-vel való együttműködés kérdése, de pont arról határoztak, hogy az EP-választáson nem működnek együtt a Keresztes László Lóránt vezette párttal. Nyitva hagyták annak megválaszolását, hogy mit lépjenek az ügyben az önkormányzati kampány idején.

– Valószínűleg 3200 településre 3200 receptet kell majd kitalálni – tette hozzá.

Volnert először a frakcióból zárták ki, aztán felfüggesztették a párttagságát is. Vele együtt, tiltakozásul Apáti István és Fülöp Erik is távozott a képviselőcsoportból.

Sneider Tamás (balra) szerint csendben kellett volna vitatkozni
Fotó: Kovalovszky Dániel

Sneider Tamás pártelnök a Facebookon azt írta: „Volner János most pontosan úgy játssza a »skizofrén tudatlant«, mint tette azt már az elmúlt hónapokban, amikor egy-egy lépéséért számon kérték. Ki kell mondanunk a tényt: nem mond igazat. Állításaival ellentétben nem azért lett kizárva, mert tisztújítást szeretett volna, hanem azért, mert a Jobbik rombolását igyekezett egyre hatékonyabb módon elérni, súlyos etikai vétségek kimerítésével. (…) János! Miért hazudsz ilyen gátlástalanul a képviselőtársaid szemébe!? Ki kérte és mit adott neked ezért cserébe?”

Volner állítása szerint kizárása után ajánlatot tett Sneider Tamás pártelnöknek, hogy csendben intézzék el az ügyet, adjanak ki egy közleményt, és ne folytassák a nyilvánosság előtt a vitát.

– Sajnálom, hogy nem volt elég intelligens, hogy ezt az ajánlatot elfogadja

– mondja.

Volner szerint azóta az interneten „egy trollfalka állt rá, és személyes támadásokat intéznek ellene”. A Facebookon megosztotta, hogy „sajnos nem csak fideszes rágalom, hogy Soros György emberei segítenek benneteket a baloldalhoz való közeledésben és a nemzetközi kapcsolatteremtésben egyaránt”. Az ezután következő adok-kapokban Volner János közzétette azt a fotót, amelyen az elnökség mögött ül egy konferencián Teplán István, a CEU alapítója. Az érintett az Alfahírnek tagadta, hogy Soros embere lenne, bár korábban személyes és munkakapcsolatban állt vele.

Jakab Péter szerint Volner hazug állításaival elérte, hogy kizárják a frakcióból, utána pedig oly mértékben kezdett sorosozni, hogy azzal már a Fidesszel áll egy oldalon.

Volner János szerint a mai napig hiányzik a Jobbik „politikai fókusza”. Míg a Fideszről mindig tudta az átlagember, mi áll a politikájuk középpontjában (2018-ban a migráció, 2014-ben a rezsicsökkentés),

Vona pártja nyolc év alatt soha nem tudta ezt az üzenetet egyértelművé tenni. Állítása szerint ő azt szorgalmazta, hogy az európai felzárkózás pártja legyen a Jobbik, a politikai eredményességet abban mérjék, hogy a bérek mértéke, a közigazgatás, az egészségügy, az oktatás színvonala felzárkózóban van-e az uniós szinthez. De ötletével nem aratott sikert.

– Ha Volner János tényleg szólni akart az LMP-vel való együttműködés kérdésében, ha volt ajánlata a párt számára, részt kellett volna vennie a Jobbik kongresszusán, és nem kellett volna a Maldív-szigeteken tölteni az időt – reagál Jakab Péter. (Volner mások mellett Schmuck Andorral és a DK-s Oláh Lajossal választási megfigyelő volt az indiai-óceáni trópusi szigetcsoporton.)

Az emléküket megőrzik
Fotó: Merész Márton

Jakab Péter szerint a Jobbik irányát, politikájának fókuszát százszázalékosan kijelölték a kongresszuson.

– A NER-rel folytatott küzdelemben vannak, akik elesnek, emléküket megőrizzük – teszi hozzá nem kis iróniával.

– Az egész Jobbik olyan most, mint egy fortyogó edény – kontráz Volner. – Én tartom rajta a fedőt, nehogy kicsapjon belőle az indulat. Sokan dühösek a politikai balra át miatt, sokat ígérgettek is nekik felelőtlenül, ők most vissza akarnak csapni, de én amennyire csak lehetett, visszafogtam őket.

Az sem kizárt, hogy a Fidesz házszabály-módosítással frakcióhoz juttathatja a Toroczkai László-féle Mi Hazánk Mozgalmat. Csak a jobbikos kizártaknak kell csatlakozni hozzá.

Toroczkai az ATV-ben korábban azt mondta, számít arra, hogy további kilépések történnek az ellenzéki frakciókból, és „majd meglátjuk, a házszabály mit tesz lehetővé, de akár frakciónk is alakulhat”. Toroczkai nem képviselő, de a mozgalom elnökhelyettese, Dúró Dóra igen.

Volner János erre így reagált:

– Elvi álláspontom, hogy a Fidesz piszkos kis hatalmi manipulációihoz nem asszisztálok. A NER ellen vagyok, le akarom váltani a Fideszt. Nem fogadnám el a Fidesz ajándékát, és nem lépnék be egy ilyen frakcióba.

Volner bízik abban, hogy lesz tisztújítás a Jobbikban, nem akarja elhagyni a pártját.

– Egyelőre ebben vesztésre állok – teszi hozzá.

De biztos abban, ha véglegesen kizárják a pártból (erre végül nem volt szükség, maga lépett ki – a szerk.) , akkor a Jobbik értelmiségi tagjainak és az alapszervezetek tagságának jelentős része is távozik.