Enyhítették annak a kiskunmajsai férfinak a büntetését, aki a zuhany alá állította kislányát, aztán megnyitotta a forró vizet

2019. szeptember 17., 13:39

Szerző:

Jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla azt a kiskunmajsai férfit, aki szándékosan leforrázta lányát, maradandó égési sérüléseket okozva a két és fél éves kislányának.

A táblabíróság életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a jelenleg 41 éves vádlottat.

K. Zoltán 2016 decemberétől lakott együtt kiskunmajsai házában élettársával, egy ötgyermekes asszonnyal. 2017. január 21-én a késő esti órákban - miután a gyerekek már lefeküdtek - a vádlott féltékenysége miatt veszekedni kezdett a nővel, akit többször megütött. Az asszony - félve a további bántalmazástól - éjjel 2 óra körül a szomszédban lakó unokatestvérétől kért menedéket. Reggel 6 óra előtt az egyik kisgyerek szólt a vádlottnak, hogy a sértett bekakilt. A veszekedés miatt ekkor még ideges férfi a felügyelete és nevelése alatt álló két év öt hónapos kisgyereket levetkőztette, a tusolóba vitte, meztelenül a zuhanytálcára ültette, majd a gőzölgő, legalább 50-60 fokos vizet irányított a kislányra, és legalább egy percig a sértett erős sírása ellenére locsolta a forró vízsugárral.

Fotó: Tények

A kislány teste legalább felén égési sérüléseket szenvedett. A férfi ezt látva a gyerek egész testét bekente kenőccsel, hogy fájdalmát csillapítsa, majd a rokonság segítségével 7 óra előtt értesítette a mentőket, akik a kislányt kórházba szállították.

A sokkos állapotba került gyermek közvetlen életveszélyben volt, életét csak intenzív orvosi kezeléssel lehetett megmenteni. A kórházba kerülése után a keringése le állt, ezért újra kellett éleszteni. A sértettnél vesekárosodás, testfelület 50 százalékát érintő pigmenthiány és kiterjedt bőrhegesedés alakult ki. Azt, hogy a kislány szenvedett-e agyi károsodást, csak egy hatéves korában elvégzendő személyes neurológiai, pszichológiai vizsgálattal lehet eldönteni.

A táblabíróság döntésével enyhítette az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék által kiszabott hatéves büntetést. Joó Attila tanácsvezető bíró az indoklás során kifejtette, a vádlott hanyag gondatlanságának következménye, hogy a kislány életveszéllyel járó sérüléseket szenvedett.

K. Zoltán testvére a 24.hu-nak korábban azt mondta, a férfi eszét teljesen elvette a drog. Aznap este is be volt állva, gyógyszerre kábítószerezett, és arra ivott.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.