Lefestették Viking Sigynt, hogy ne látsszanak rajta a halálos ütközés nyomai?

2019. június 11., 11:43

Szerző:

A Yonhap dél-koreai hírügynökség is beszámol a Hableány roncsának kiemeléséről, majd egy mondatban megemlítik, hogy a balesetet okozó Viking Sigyn sérüléseit lefesthették, hogy elfedjék az ütközés okozta sérülést. Május 29-én este a balesetben a szállodahajó teljesen letarolta a nála sokkal kisebb sétálóhajót, ami ma a Hableány kiemelésekor készült képeken is látszik.

Fotó: Merész Márton

A szöuli MBC televízió még Bécsben kereste meg a szállodahajót, de a stábot nem fogadták nagy lelkesedéssel. A tévések a hajó fedélzetén próbáltak beszélgetni az utasokkal, hogy kiderítsék, mi történt azóta, hogy a Viking sigyn elhagyta Magyarországot. A személyzet azonban nem engedte fel a fedélzetre a tévéseket. Az MBC felvételei szerint a bécsi kikötőben látszott, hogy az ütközés nyomait átfestették, de egyéb bizonyítékokat is eltüntettek a hajóról.  

Dél-Korea korábban is kifogásolta, hogy a svájci bejegyzésű Viking Cruises tulajdonában lévő hajó elhagyhatta Magyarországot a tragédia után. A hatóságok csak a hajó kapitányát vették őrizetbe, a szállodahajót nem foglalták le. Erről beszélt a 168 Órának Magyar György ügyvéd is, aki szerint ilyen súlyos, halálos tömegszerencsétlenségben érintett jármű nem megy sehova. Itt kellett volna maradnia, amíg le nem zajlik az összes vizsgálat.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn újabb terepszemlét tartott a menetrend szerint ismét Magyarországon hajózó szállodahajón, Visegrádon – közölte a rendőrség. A tájékoztatás szerint a szemlére a délutáni órákban került sor további bizonyítékok beszerzése és a tényállás teljes körű tisztázása érdekében.

A magyar hatóságok korábban azt közölték, hogy minden szükséges bizonyítékot begyűjtöttek a szállodahajóról.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.