Lecsap az országra az ítéletidő: négy nap alatt három front jön, megfeleződik a hőmérséklet

2018. október 21., 06:30

Szerző:

Vasárnap egy hidegfront hatására kezdetben a Dunától keletre, majd a Dunántúlon is várható elszórtan eső, zápor. Emellett túlnyomóan felhős időre kell készülni, több napsütés a Dunántúlon lehet.

Az északi, északnyugati szél felélénkül, többfelé felerősödik. Visszaesik a nappali hőmérséklet, délután 11-16 fokot mérhetünk.

Az előrejelzések több hullámban érkező lehűlést prognosztizálnak, melynek első felvonása egy vasárnap érkező hidegfront által fog megérkezni – írja az Időkép.hu előrejelzése. Ennek hatására elbúcsúzunk a 20 fok környéki hőmérsékletektől, nagy mennyiségű csapadékot viszont nem hoz magával. Szelesebbé válik az idő, ami mindenképpen jó hír a légszennyezettség szempontjából. Csakhogy aztán:

a nemzeti ünnepünkön, kedden is érkezik egy front felhős, szeles időt és kevés esőt hozva magával.

Szerdán egy ettől erősebb hidegfront érkezése körvonalazódik, mely mögött viharos széllel zúdul majd a Kárpát-medencébe az északi sarkkör környékéről jövő hideg levegő. Az alábbi térképen jól látható, hogy Európa középső része egy anticiklon és egy ciklon közé fog ékelődni. A két időjárási képződmény találkozásánál egy határozott északnyugati áramlás alakul ki, és ezen keresztül jut le majd hozzánk a hideg levegő.

A front szerda hajnalban érkezhet meg északnyugat felől. Ekkor az északi tájakon már viharossá fokozódhat a szél, később pedig országszerte 60-80 km/h-s széllökésekre lehet készülni. A szeles idő mellé már helyenként kiadósabb mennyiségű csapadék is társulhat.

A napközbeni hőmérsékletek előreláthatólag 15 fok alá csökkenhetnek, de egyes helyeken akár a 10 fokot sem érheti majd el a maximum. 

A szél csütörtökön még erősebb lehet, akár a 100 km/h-t is elérheti.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.