Lázár Jánost annyira nem érdekli a futball, hogy saját városa csapatának sem akar pénzt szerezni

2018. szeptember 18., 15:41

Szerző:

Pénzügyi gondok miatt a napi működését sem tudja biztosítani a magyar futballbajnokság harmadosztályában játszó Hódmezővásárhely FC, azaz Lázár János volt polgármester és kancelláriaminiszter városának csapata - derült ki a Vásárhely24 cikkéből.

Lázár János nemrég világossá tette, hogy nincs jó véleménnyel a hazai labdarúgásról, pedig a Fidesz országggyűlési képviselőjeként talán lobbizhatna Hódmezővásárhely futballklubjáért. A segítségre nagy szüksége van a HFC-nek Horváth Zoltán klubelnök szerint, aki elmondta: bár utánpótláscsapataik a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) különböző bajnokságaiban indultak, viszont ezen a téren rendkívül nehéz a helyzetük.

Lázár János
Fotó: Facebook

Az MLSZ ugyanis 58,7 millió forintos, utánpótlás nevelésre fordítható tao-támogatást (cégek által nyújtott sportcélú támogatás, amit leírhatnak társasági adóalapjukból) hagyott jóvá a HFC számára, azonban eddig még egyetlen forintot sem sikerült a támogatóktól tao formájában lehívni. Horváth Zoltán ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, az egyesület működése veszélyben van.

– A következő hónapban úgy tűnik, nem tudunk az edzőinknek fizetést adni és a járulékaikat fizetni, de az utaztatás költségeit sem tudjuk állni és nem tudunk a városnak létesítmény használati díjat fizetni. A Hódmezővásárhelyi Futball Clubnak gyakorlatilag napi életben maradási problémái vannak – mondta Horváth Zoltán.

A klubelnök ezért segítséget kért azoktól a cégektől, akik rendelkeznek társasági adó kerettel és módjuk, lehetőségük van rá, hogy támogatást nyújtsanak. – Az egyesületnek 350-400 utánpótlás korú fiatalja van, az ő sportolási lehetőségük kerül így veszélybe, amit nem szeretnénk – tette hozzá.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.