Lázár János attól tart, nem fog működni a Tenisz Szövetség

2020. augusztus 28., 13:55

Szerző:

A tranzakció Lázár szerint törvénytelen volt.

Lázár János elnök szerint ellehetetlenülés fenyegeti a Magyar Tenisz Szövetséget (MTSZ), miután szerdán az A-Z Tenisz Produkció Kft. kezdeményezésére végrehajtók leemeltek az MTSZ négy folyószámlájáról több mint 500 millió forintot. 

A szövetség pénteken az MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint az eljárást a cég július 27-én, az MTSZ tisztújításának napján kezdeményezte. Az akkor megválasztott elnök az állásfoglalásban kiemeli, hogy a vállalkozás eljárása nyilvánvalóan rosszindulatú, és ellehetetleníti a szövetség napi működését, veszélybe sodorja a versenyek megrendezését, továbbá a sportolóknak és egyesületeknek juttatott támogatások kifizetését.

A közlemény emlékeztet arra, hogy július 27-én a közgyűlés új elnököt és elnökséget választott azért, hogy rendbe tegye a szövetség dolgait és kifizesse a szervezet mintegy 3,5 milliárd forintos adósságát. Hozzáteszik: az új vezetés a konszolidáció során mindenkivel együttműködésre törekszik, az A-Z Tenisz Produkció Kft. azonban az eljárását megelőzően nem kereste meg a szövetség új vezetését, és nem kezdeményezett tárgyalást a vitatott számlák kifizetéséről. A Nemzeti Adó és Vámhivatal augusztus 13-án házkutatást tartott a szövetségnél, illetve a végrehajtást kezdeményező cégnél, és az A-Z Tenisz Produkció Kft.-vel kötött szerződéseket foglalta le. Alapos a gyanú arra, hogy a vállalkozás bűncselekményt követett el, megkérdőjelezhető a számlák tartalma, teljesítése, ár-érték aránya - olvasható az állásfoglalásban.

A szövetség arra kéri az A-Z Tenisz Produkció Kft. ügyvezetését, tulajdonosát és a mögötte álló szereplőket, hogy a leemelt több mint 500 millió forintot haladéktalanul juttassák vissza.

"Mindenki tudja ebben az országban, hogy ezért a pénzért nem dolgoztak meg. Közbeszerzés nélkül elnyertek egy megrendelést, amelyért óriási összegeket követelnek, túlszámlázva az elvégzett munkájuk ellenértékét. Egészen bizonyos, hogy ezt a folyamatban lévő nyomozás is fel fogja tárni. A kormány a magyar adófizetők pénzéből sok milliárddal támogatta az elmúlt években az országban zajló teniszéletet. Kötelességünk, hogy a ránk bízott közpénzt a jó gazda gondosságával használjuk fel, arról számot adjunk és tételesen elszámoljunk. A ténylegesen elvégzett munka valós ellenértékét minden hitelezőnek ki fogjuk fizetni, ellenben nem fogunk semmilyen nyomásnak engedni, amely a Magyar Tenisz Szövetség kifosztásának folytatására vonatkozik. Meg fogjuk védeni a magyar tenisz becsületét, és mindent meg fogunk tenni több ezer tehetséges fiatal teniszező jövőjének biztosítása érdekében" - áll Lázár János állásfoglalásában.  (MTI)

 

 

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.