Lázár János olyan messze akar ülni Orbán Viktortól, amilyen messze csak lehet

2018. május 4. 14:49 - szerző: 168 Óra

A parlament leghátsó sorában kért magának helyet a Fidesz és az Orbán-kormány egykor második legnagyobb hatalmú  embere, Lázár János – írja a 24.hu

Lázár János az elmúlt két ciklusban előbb frakcióvezetőként, majd államtitkárként, 2014 óta pedig miniszterként többnyire a parlamenti patkó első sorában foglalt helyet, ahol Orbán Viktor is ül. Most egykori mentora, Rapcsák András  néhai hódmezővásárhelyi parlamenti helyét nézte ki magának, aki a korpulens alakja miatt két széket is kapott a hátsó padsorban.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Lázár János korábban egyébként utalt arra is, hogy a Fideszben sokan szorítottak a bukásáért:

„Két ciklusnyi kormányzati munka után az embernek nem csak drukkerei, hanem ellendrukkerei is vannak, házon belül és házon kívül. Főleg, ha olyan kormányinfós stílusa van az embernek, mint nekem. Sokan szorítottak tehát azért, különösen február 25. után, hogy a választásokon megbukjak és a 2018 és 2022 közötti politikából eltűnjek. A választóknak hála, ez nem így történt. Visszatértem, maradok és küzdök tovább.”