Lázár János aggódik, hogy ezer település szűnhet meg, ha az Orbán-kormány nem segít rajtuk

Videón üzent a volt miniszter.

2019. május 23., 12:53

Szerző:

A volt kancelláriaminiszter – jelenleg dohányzás elleni kormánybiztos – az őszi önkormányzati kampányának részeként a közösségi oldalára feltöltött videóban aggódik a magyar kistelepülések sorsáért – vette észre az mfor.

Lázár János  videóban egyebek mellett kijelentette, hogy 

ma ebben az országban ezer olyan település van, amely ha nem kap a kormánytól lehetőséget, akkor a megszűnés veszélye fenyegeti.

– De ez a kormány számára kötelesség, mint ahogy kötelesség nekem is, hogy minden helyi kezdeményezést és törekvést támogassunk – tette hozzá.

Lázár János a választókörzetéhez tartozó Királyhegyest említi példaként, ahol mindent el kell követni, hogy egy fiatal házaspár otthont tudjon teremteni, családot tudjon alapítani.

Íme a videó, amelyben természetesen kisgyerekek is felbukkannak a szalagátvágáson:

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.