Komoly hiba merült a Lánchíd-tendernél

2020. augusztus 11. 10:50 - szerző: 168 Óra - forrás: MTI

Komoly hiba merült fel a Lánchíd-tender közbeszerzési felhívásában, ezért küldték vissza hiánypótlásra - mondta Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke kedden az állami tévében. Az elnök ismertetése szerint

a közbeszerzési felhívás a jogszabályban "feketén-fehéren" rögzített feltételeknek több pontban sem nem felelt meg.

Kiemelte, a legfontosabb hiba a referencia időszak volt, amit jogszabály határoz meg. Kifejtette, a főváros ennek értelmében legfeljebb 11 éven belül megkezdett, de 8 éven belül befejezett referenciát követelhet meg. A jogszabály mindössze annyi eltérést enged, hogy a kezdés ideje indokolt esetben 11 évnél korábbi is lehet. A kiírás kifogásolt része 8 év helyett 10 éves referenciaidőszakot írt volna elő.

Kovács László a problémát úgy érzékeltette, "ki szeretne olyan ügyvédet megbízni a jogi képviseletre, aki 10 éve nem praktizált (...), az építési beruházásoknál is így van,

én nem szeretnék olyan épületben lakni, amit olyan kőműves épít, aki 10 éve nem épített semmit".

A hatóság elnöke kitért arra is, a közbeszerzési eljárások száma az idei első félévben - valószínűleg a koronavírus-járvány miatt - jelentősen csökkent. Idén az első hat hónapban 3746 közbeszerzési eljárást folytattak le, aminek az összértéke ezer-háromszáznegyvenhat milliárd forint volt. Ez azt jelenti, hogy az eljárások száma - 2019 hasonló időszakához képest - 25 százalékkel volt kevesebb, értékében pedig 20 százalékkal - tette hozzá.