Lackner Csabát kokaincsászárnak nevezték és kifütyülték, de Gajda Péter polgármester fontos posztra nevezte ki

2019. november 8., 11:23

Szerző:

A Kispesti Önkormányzat csütörtöki alakuló ülésén többen táblákkal tiltakoztak az időközben a kokain-botrányba és korrupciógyanúba keveredett Lackner Csaba ellen, aki végül hangos anyázás és fütyülés közben vette át megbízólevelét – számolt be az Index.

A tüntetők kokaincsászárnak nevezték, és azt skandálták, hogy „Add vissza Csabi", de Lackner a megbízólevelét és mandátumát sem adja vissza, sőt, fontos tisztséget kap:

Gajda Péter polgármester a szociális és lakásügyi bizottság alelnökévé nevezte ki. 

(Lackner az ülés végén beszállt a Mercedesébe, és elhajtott, ezért nem tudta megkérdezni a lap tudósítója.)

Ami Gajdát illeti, neki az önkormányzati törvény alapján 1 023 000 forintos havi illetményt plusz 153 500 ezer forintos költségtérítést állapított meg a képviselő-testület. 

Az ülés végén szóba került az is, hogy Gajda Péter csütörtök délelőtt Erdogan török elnök feleségét fogadta a Kispesti Szivárvány óvodában.

„Érkezéséről csupán két nappal korábban értesültek az önkormányzatnál" – mondta erre Gajda, aki bővebben is kifejtette indokait: 

„Azért nem esett nehezemre ez a találkozó, mert ez egy majdnem tíz éves kapcsolat. Sokat dolgoztunk azért, hogy a gyerekek megismerkedhessenek más néppel, kultúrával. Két éve indult a program, amely nem egy politikai program, hanem egy kulturális program, amelyben a gyerekek önkéntesen vesznek részt. Úgy gondoltam, hogy nem sértek meg senkit, hogy nem megyek el, én a kispestiek érdekében mentem el, és ezt vállalom"

 

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.