Laár András kiakadt: tudta nélkül használta fel Besenyő Pista bácsit a Párbeszéd

2020. október 20. 07:51 - szerző: 168 Óra

A képen Müller Cecíliával “vitatkozik” Laár András legismertebb karaktere, Besenyő Pista bácsi.

„Egészen elképedtem, amikor megláttam ezt a plakátot, amit a Párbeszéd Magyarországért párt jelentetett meg politikai üzenettel” - kezdte Facebook bejegyzését a L’art pour l’art Társulat alapítója. Az előadóművész azt kifogásolja, hogy a beleegyezése nélkül használták fel legismertebb karaktere, Besenyő Pista bácsi képét, Müller Cecília mellé montírozva. Posztjában leírja, mindig törekedett arra, hogy kimaradjon a politikai vitákból, és nem is hisz a politikai megoldásokban. Laár András ugyanis természetellenesnek tartja a jobb és baloldal szembenállását és élet-halál harcát, hiszen a két oldalnak egymást segítve kellene együttműködnie egymással. Mivel ennek fordítottja valósul meg, a politika, mint módszer vált számomra hiteltelenné - fogalmazott a humorista. 

Arról is írt, soha nem állt be egyik táborba sem, nem adta a nevét egyik oldal mellé, vagy ellen sem. A maszkviseléssel kapcsolatban egyébként szabálykövető, de megérti azokat is, akik lázadnak a masz ellen. Kijelenti, a politikai plakát nyilvános megjelenésével sérültek a személyiségi és szerzői jogai, ezért megdöbbenve áll az előtt, hogy a megkérdezése nélkül felhasználták a fotóját.