Kutyaszorítóban az állatvédők – A háziállatok jövőjét is rontja a járványt követő válság

A koronavírus megjelenése óta minden korábbinál nehezebb helyzetbe kerültek a hazai állatmenhelyek, a számukra felajánlott adományok aránya drasztikusan visszaesett, miközben a szervezetek védenceinek száma folyamatosan növekszik. Szerencsére az örökbefogadók kedve nem lanyhul, s ha csak ideiglenesen is, de segítséget nyújtanak az állatvédőknek. A válság egyébként nem hozott sok változást a menhelyek esetében, sokuknak eddig is hasonló volt a helyzete. Így a krízis már nem okoz meglepetést.

2020. május 26., 06:00

Szerző: Latyák Balázs

– Az egyébként is támogatás nélkül működő állatvédelmi civil szervezetek mostanra szinte ellehetetlenültek – jelentette ki a 168 Órának Wieden Kriszta, a tíz esztendeje ernyőszervezetként működő Hangya Közösség Alapítvány elnöke. A szakember egyáltalán nem túloz, hiszen munkája során tökéletesen rálát a hazai menhelyek mindennapjaira. Alapítványa jelenleg 220 állatvédő szervezetnek nyújt segítséget, tárgyi adományokkal, illetve jogi és szakmai ajánlásokkal látja el őket.

– A menhelyek működése általában a lakosság támogatási kedvétől függ, ami azonban a koronavírus hatására jelentősen visszaesett

– szögezte le a szakember. – Az állatotthonok nagy része eddig a közüzemi étkeztetésből, menzai maradékokból oldotta meg védencei élelmezését, ez viszont az oktatási intézmények bezárásával teljesen megszűnt. Emlékeztetett rá, hogy korábban a helyi vágóhidaktól nyesedékhúsok, az élelmiszerláncoktól lejárathoz közeli hústermékek is érkeztek az állatvédő szervezetekhez, mostanra azonban ezek a felajánlások is elapadtak. Az élelmezés megoldása tehát jelenleg óriási probléma az állatvédőknek.

Fotó: Marton Meresz

A koronavírus márciusi megjelenése azonban nem csak az alapvető működés terén hozott negatív változást a menhelyek életébe. Ebben az időszakban a tapasztalatok szerint egyre többen akarnak megválni az állataiktól.

Ez a munkahelyek megszűnésének, a nehéz anyagi helyzetnek és a járvány miatti hiányos információknak az eredménye. Ugyanakkor nőtt a nem átgondolt örökbefogadási szándékkal jelentkezők aránya is, így a gyakran több száz állatot gondozó szervezeteknek ezzel is meg kell küzdeniük.

– Mi szerencsére nem tapasztaljuk annyira, hogy nagy arányban válnának meg az emberek az állataiktól – mondja Németh Réka, az Eszkuláp Állatvédő Egyesület vezetője. – Persze ettől függetlenül

szép számmal akadnak, akik attól való félelmükben, hogy a kutya, a macska vírushordozó lehet, megszabadulnak tőlük valamilyen módon.

A felelős gazdák többsége ugyanakkor most is az marad, aki meg le tud mondani az állatáról a félelmei okán, az valószínűleg soha nem is volt jó gazda.

Németh Réka elmondta, a több mint kétszáz állatot ellátó szervezetnek az utóbbi hetekben az átlagosnál is több munkája akadt, mert mentési tevékenységét a járvány ellenére sem függesztette fel. Ennek következtében hetente átlagosan tíz kutya érkezik hozzájuk különböző gyepmesteri telepekről és egyéb szervezetektől. Az állatok szállítását és vizsgálatát jelenleg nehezebben tudják megszervezni, az Eszkuláp tagjait ugyanakkor ez nem tántorítja el a munkától. Úgy vélik, a mentett állatoknak is csak egy életük van, és most – a kijárási korlátozás idején – kevesebb szervezet tud segítséget nyújtani nekik.

Németh Réka örvendetesnek tartja, hogy sokan ezt az időszakot választják örökbefogadásra. Ez szerinte jó dolog, mert egy bizonytalanabb kutyával is jut idő összeszokni, viszont akár vissza is üthet, ha valaki nem figyel oda tudatosan arra, hogy az otthoni munkavégzés után is lesz élete, amikor már nem tölti az egész napot a lakásban. Az emberek ugyanakkor mérlegelnek, mielőtt elszánják magukat az örökbefogadásra, ennek is köszönhető, hogy az utóbbi időben nőtt az ideiglenes befogadók száma az egyesületnél. Ez azonban csak átmeneti segítség számukra, igaz, ettől még win-win szituáció alakul ki.

– Ha egy kennelben élő kutya családi környezetbe kerülhet, számtalan hasznos dolgot sajátíthat el, az átmeneti gondozást vállaló családok viszont nem köteleződnek el egy kutyaéletnyire, gondolnak a normál időszaki életvitelükre is – vázolja az állatvédő. – Rizikós lehet azonban, hogy az Eszkulápnál jelenleg nincs lehetőség személyes látogatásra, így a pártfogolni kívánt állat nem igazán ismerhető meg. Ez sok befogadást tervező embert elriaszt, az egyesület feltett szándéka azonban, hogy ebben az időszakban is csak olyanok fogadjanak örökbe, akikről teljes mértékben azt gondolják, hogy a járvány után is jó gazdák lesznek.

Fotó: Marton Meresz

Hasonlóan gondolkodik Schneider Kinga, a Noé Állatotthon Alapítvány munkatársa is. Úgy látja, az utóbbi időben sajnos egyre több a mentésre szoruló állat, és egyre több a járvány miatt ideiglenesen vagy véglegesen menhelyre száműzött házikedvenc is. Ezért a szervezet próbál folyamatosan erején felül teljesíteni, aminek következtében

nemrég egyetlen nap alatt 13 új védencet kellett befogadniuk. Velük együtt így már több mint 1200 állatról gondoskodnak.

– Az alapítványhoz, csakúgy, mint az Eszkuláphoz, az elmúlt hetekben nagy arányban jelentkeznek ideiglenes befogadók, ők azonban csak a karantén idejére nyújtanak segítséget – meséli Schneider Kinga. Hozzáteszi, hogy közülük sokan csak unaloműzésből akarnak állatot befogadni, amit nekik ki kell szűrniük. Ez viszont most nem egyszerű, hiszen állatotthonuk a járvány idején zárva tart, így a megszokott metódusok (többszöri látogatás, séta, személyes házhoz vitel) nem működnek. További nehézséget okoz az alapítvány számára, hogy a vírus megjelenése óta az adományok mennyisége jelentősen, szinte nullára csökkent, holott most az anyagi támogatáson túl speciális gyógytápokra, illetve junior és szenior eledelekre is óriási szükségük lenne. A kérdésre, hogy ennek fényében miképpen élhetik túl a válságot, a szakember csak annyit válaszolt: ezzel nem foglalkoznak, mivel nekik így is, úgy is gondoskodniuk kell a befogadott állatokról.

Bármilyen furcsa is, a Noé Állatotthon hozzáállása nem egyedülálló a hazai állatvédők körében. A menhelyek nagy többsége egész évben az életben maradásért küzd, így egy válság nem okoz számukra váratlan, csak egy addiginál nehezebb helyzetet. Ezzel kapcsolatban a Hangya Közösség Alapítvány elnöke azt mondja, a legtöbb szervezet „békeidőben” egy férőhelyen két-három kutyát tart, és az orvosi költségeket nem tudják megtéríteni. Ez aztán adósságként jelenik meg a működésükben, amelyet egészen a messiásként várt májusig – az egyszázalékos felajánlások időszakáig – tolnak maguk előtt. Az ebből származó pénzből kiegyenlítik a tartozásaikat, majd nem sokkal később minden kezdődik elölről. A Hangya Közösség Alapítvány elnöke szerint a vidéki állatvédők helyzete a fővárosiaknál sokkal rosszabb, miután rajtuk gyakran még a felajánlások sem segítenek. A válság azonban őket sem rengeti meg különösebben, de már előre tudják, a sorsuk a jelenleginél is rosszabb lesz.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.