Egy lépést sem kell tennie, ha a 168 Óra legújabb számát kézbe szeretné venni! Banki átutalással, sőt, már bankkártyával azonnal előfizetheti, és máris postázzuk Önnek!

Polt Péter lépett, megvédené Handó Tündét az Európai Unió Bíróságától

2019. július 19. 19:59 - szerző: 168 Óra

A Kúriához fordult a legfőbb ügyész azért, hogy nyilvánítsa törvénysértőnek a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) végzését, amely előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett az Európai Unió Bíróságánál egy büntetőügyben – jelentette – be az ügyészség.

Az ügy előzménye, hogy  Vasvári Csaba bíró egy büntetőeljárás kapcsán próbálja kideríteni, hogy összhangban áll-e az uniós joggal Handó Tündének, az Országos Bíró Hivatal elnökéneka hatalma. Vasvári Csaba az a bíró, aki korábban kétszer is sikeresen pályázott a fővárosi ítélőtáblai bírói posztra, de a pályázatokat mégis lényegében indoklás nélkül eredménytelennek nyilvánították. A bíró munkaügyi pert indított, amelyet elsőfokon megnyert, másodfokon elveszített.

Az Azonnali számolt be arról, hogy Vasvári Csaba egy török származású svéd állampolgár kapcsán – aki ellen lőszerrel való visszaélés miatt indult büntetőeljárás – előzetes döntéshozatali indítványt kíván az Európai Bíróság elé terjeszteni, az eljárás a magyar bírói függetlenség kérdését is érinti.

A svéd férfi védőjének indítványa alapján az előzetes döntéshozatali indítványban három ponton kérik a helyzet tisztázását. Elsősorban arra hivatkozva, hogy a gyanúsított anyanyelvhasználati joga a magyarországi eljárásban feltehetően nem volt biztosítva megfelelően. A férfi tartózkodási helye egyébként jelenleg ismeretlen.

A másik két panasz viszont már Handó Tündére vonatkozik. Egyrészt azt kérdezik az Európai Unió Bíróságtól, megfelel-e a jogállamiság és a bírói függetlenség elvéek, hogy az OBH-elnök a pályázati eljárás kikerülésével tölti be a vezető bírói álláshelyeket, méghozzá ideiglenes megbízással. Vagyis biztosított-e az uniós jogban is garantált tisztességes eljárás követelménye.

Másrészt azt is felveti a végzés, hogy összhangban van-e a bírói függetlenséggel, hogy a bírók kevesebbet keresnek, mint az azonos szinten, illetve ugyanolyan régóta szolgálati viszonyban dolgozó ügyészek.


Fotó: Facebook

A Polt Péter vezette Legfőbb Ügyészség azonban azt írta közleményében, hogy a PKKB-nak ehhez nincs joga. Az Európai Unióról szóló szerződés 267. cikke szerint az unió bírósága előzetes döntés meghozatalára a szerződések értelmezése és az uniós intézmények, szervek, vagy hivatalok jogi aktusainak érvényessége és értelmezése kérdésében rendelkezik hatáskörrel.

Az ügyészség álláspontja szerint nincs helye előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésének, ha nem a közösségi jog értelmezését, vagy annak megállapítását kérik, hogy az irányadó magyar jog nem felel meg a közösségi jog által védett alapelveknek. Továbbá nem lehet előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezni akkor sem, ha a felmerült kérdés az ügy szempontjából nem releváns, a folyamatban lévő ügy kimenetelét nem érinti.

Polt Péter indítványa ezért megállapította, hogy a PKKB által feltett második és harmadik kérdés nem felel meg a fenti tartalmi követelményeknek, a tolmácsolással kapcsolatban pedig nem merült fel olyan probléma, amely előzetes döntéshozatalt igényelne. A közlemény azzal zárult, hogy az ügyvéd nem volt jogosult az előzetes indítvány előterjesztésére.

(A hvg.hu nyomán)