Kunhalmi Ágnes: Karácsony Gergely győz, de nem lesz meg az ellenzéki többség a Fővárosi Közgyűlésben

2019. október 13., 19:20

Szerző:

Az MSZP volt budapesti elnöke szerint a magas részvételnek örülhet az ellenzék, de csak a „kincstári optimizmus” mondatná azt vele, hogy meglesz a közgyűlési többségük, azaz Kunhalmi Ágnes szerint kevesebb, mint a kerületek felében lehet csak ellenzéki győzelem - írta a 24.hu. Szerinte 8-10 kerületet fognak megnyerni, köztük olyanokat, amelyek korábban fideszesek voltak.

Karácsony Gergely szűken, de nyerni fog

– mondta Kunhalmi, hozzátéve, hogy 2-3 olyan megyei jogú városban is ellenzéki győzelmet vár, amelyeket korábban kormánypártiak vezettek. Szerinte ez azért alakulhat így, mert egy az egy ellen állt ki az ellenzék a Fidesszel: „Tíz éve először mentünk fel a versenypályára” – állította a politikus.

A kampányról elmondta, hogy voltak felemelő pillanatai is, de a „támadások miatt sok volt a mélyrepülés” is. Szerinte bármi lesz az eredmény, együtt kell maradnia az ellenzéknek, bár hozzátette, hogyha nagyon nyer a Fidesz, akkor szerinte darabjaira hullik az ellenzék.

A választás tétje szerinte nem csak az, hogy lesz-e jobb hely Budapest, hanem az is, hogy „lesz-e nyílt diktatúra?” Azt viszont örömtelinek nevezte, hogy feltűnt egy fiatal politikusi generáció , akiknek a győzelméért a „fél karját odaadná”.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.