Zaklatópárt lett a Fidesz, de senki nem gondolt arra, hogy Prof. Dr. Kásler Miklós nevezzen ki színházigazgatókat

2019. december 11., 07:41

Szerző:

Csaknem éjfélig tartó, indulatoktól fűtött vitat tartott az Országgyűlés kedden arról a Semjén Zsolt által benyújtott törvényjavaslatról, amely alapvetően változtatná meg a kultúra finanszírozását Magyarországon.

Elsőként Fekete Péter, az Emmi kulturális államtitkára szólalt fel, azt állítva, hogy a törvényjavaslatig vezető folyamata valójában már 2015-ben elkezdődött, amikor öt művészeti intézet igazgatója (Vidnyánszky Attila, Ókovács Szilveszter, Jordán Tamás, Oberfrank Pál és maga Fekete Péter) együtt eldöntötte, hogy nem kér a kulturális taóból. Szerinte amíg az Orbán-kormány kiemelkedően sokat költ kultúrára, az önkormányzatok egyre kevesebbet.

Az Országgyűlés plenáris ülése
Fotó: MTI/Soós Lajos

A Demokratikus Koalíció részéről Arató Gergely azt mondta, a törvényjavaslat nem a nemzeti kultúra védelméről szól, ahogy azt az Orbán- kormány állítja, hanem a színházigazgatói kinevezésekről. Szerinte a kabinet meghurcolja a Katona József Színházat azért, mert feltárt egy visszaélést – Gothár Péter zaklatási ügyét –, miközben megvéd egy olyan politikailag kinevezett színházigazgatót – Dörner Györgxöt, az Újszínház vezetőjét – , aki valóban eltusolt egy zaklatási ügyet. Az Orbán-kormány fenntartja magának azt a jogot, hogy beleszóljon az önkormányzati színházak vezetőinek megválasztásába – hívta fel a figyelmet.

Nacsa Lőrinc (KDNP) szerint Arató Gergely úgy vádolta a kormányoldalt részrehajlással, hogy elbagatellizálja a Katona József Színházban történteket. Kiemelte, mindkét esetben ugyanúgy vizsgálatot és egyforma elbírálást követelnek, miközben Gy. Németh Erzsébet DK-s főpolgármester-helyettes kettős mércét alkalmaz és falaz, amikor csak az Új Színház ügyében kezdeményez vizsgálatot.

Pósán László (Fidesz) felszólalásában úgy fogalmazott, a baloldalnak az a problémája az új színházi törvénnyel, hogy nem tudja rátenni a kezét arra a két-három budapesti színházra, amelyik nem balliberális kötődésű. Szerinte Karácsony Gergely főpolgármester megüzente Dörner Györgynek, hogy ne pályázzon az Újszínház igazgatói posztjára.

Brenner Koloman (Jobbik) azt mondta, „a Fidesz végletesen zaklató párttá vált”, hiszen először a munkavállalókat zaklatta a rabszolgatörvénnyel, aztán a Magyar Tudományos Akadémiát a kutatóintézetei elvételével. – A Fidesz emellett zaklatja a média szabadságát és most a kultúrát is – tette hozzá.

Keresztes László Lóránt (LMP) úgy fogalmazott, az Orbán-kormány rossz reakciót adott az önkormányzati választás eredményeire, amikor megkezdte kiüresíteni az önkormányzatok jogosítványait. Megjegyezte továbbá, a politikának semmi keresnivalója nem lenne a kultúra területén.

Mellár Tamás (Párbeszéd) azt mondta,

az Orbán-kormánynak egy kulturális kerekasztalt kellett volna létrehoznia a színházi finanszírozás körüli konszenzus kialakítása érdekében.

Erre azért lenne szükség, mert valódi értékeket csak akkor lehet létrehozni, ha a szakma szabadon tud működni.

Volner János (független) kijelentette, a Fidesznek nem kellett volna két ciklust várnia a „kultúrharc elkezdésével", mert a liberális oldalon semmilyen kímélet nincs a nemzeti és jobboldali intézményekkel szemben. Első adandó alkalommal ki fogják őket nyírni – vélte.

Szél Bernadett (független) úgy fogalmazott, az Orbán-kormány Budapest elvesztéséért áll bosszút ezzel a javaslattal. – Önök nem bírják elviselni a választási vereségüket – fogalmazott, majd hozzátette, Tarlós István főpolgármesterré történő újraválasztása esetén biztosan nem tárgyalnának ilyen tartalmú javaslatot.

Nacsa Lőrinc (KDNP) ellenzéki felszólalásokra adott válaszában azt mondta, a közös önkormányzati és állami fenntartású színházak esetében kötendő megállapodások tartalmazhatnak például olyan kitételt, hogy a fenntartó főváros és a minisztérium paritásos alapon delegált közös bizottsága bírálja majd el a nyílt színházigazgatói pályázatotokat.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár zárszavában megerősítette, a színházak a kezdeti „apokaliptikus” félelmek ellenére jól jártak az új finanszírozási rendszerrel, és minden bizonnyal a mostani törvényjavaslat is kedvező hatással lesz majd működésükre. Arról beszélt, hogy hogy a törvényjavaslatot kísérő felháborodás csak „politikai szándékú hangulatkeltés”, senki nem gondolt arra, hogy „Prof. Dr. Kásler Miklós” nevezzen ki színházigazgatókat. Ő maga is ragasztópisztollyal a kezében, a Merlin Színházban kezdte a pályafutását, ezért pontosan tudja, mit jelent független színházat csinálni – idézte az ATV a politikust.

A vita este 11 után kezdett el csitulni. Akkor már csak 1-2 fideszes képviselő maradt az ülésteremben.

A törvényjavaslatot szerda délelőtt elfogadták.

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.