Kubatov az ellenzéki összefogásról: számukra a hatalom a lényeg, szélsőbaltól az antiszemitákig

2019. október 17., 12:39

Szerző:

„Senkinek ne legyen kétsége: mi itt maradunk, és továbbra is szolgálni fogjuk a várost és a szegedieket. Az én számításaim szerint nagyjából 40-45 ezer jobboldali értékeket valló választó él a csongrádi megyeszékhelyen. Nekünk az a dolgunk, hogy mindenkit meggyőzzünk arról, hogy képesek vagyunk egy lendületes, fejlődő várost építeni, ami akár régióközpont is lehet” - fejtette ki a kormánypárti Délmagyarnak adott interjújában Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke.

Kubatov szerint Botkát ezzel szemben csak a hatalom és a pozíció érdekli, számára az az első. „A kérdés másik részéről pedig az a véleményem, hogy az ellenzéki összefogás vagy a nász mézeshetei gyorsan elmúlnak majd és eljön az osztozkodás ideje. Ugye senki nem gondolja, hogy ez simán, harcok és viták nélkül, csendben fog zajlani?” - vetette fel a kérdést.

 

„Számukra a hatalom a lényeg, szélsőbaltól az antiszemitákig. Szegedről is halljuk, hogy számtalan alpolgármester és rengeteg tanácsnok lesz Botka alatt a jövőben” – tette hozzá a vélhetően nagyon szomorú és csalódott pártigazgató.

2024. április 19., 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

2024. április 19., 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

2024. április 19., 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.