Kövér László lesújtott, 400-600 ezer forintos büntetést kaptak az ellenzéki képviselők

2018. december 13., 13:55

Szerző:

Hétfőn az ellenzéki képviselők bekiabálásokkal és füttyszóval, aztán pedig kivonulással tiltakoztak az ellen, hogy a Fidesz lesöpörte az asztalról azt a 2925 módosító indítványt, amelyet a Munka törvénykönyvének megváltoztatásáról szóló fideszes jogszabály-javaslathoz nyújtottak be. Kövér László emiatt büntetést ígért, a házbizottság csütörtöki ülésén pedig hét képviselőre

  • Bangóné Borbély Ildikóra,
  • Kunhalmi Ágnesre,
  • Szabó Sándorra,
  • Tordai Bencére,
  • Tóth Bertalanra,
  • Varju Lászlóra
  • és Harangozó Tamásra

400-600 ezer forintos pénzbüntetést szabott ki. Ezt csak a hétfői tiltakozásért kapták, azzal a botránnyal, amely szerdán tört ki az Országgyűlésben, a házbizottság nem is foglalkozott még.

A házbizottsági ülés után az ellenzék sajtótájékoztatót tartott, amelyen a független szél Bernadett, az LMP volt társelnöke azt mondta: 

– A parlament és az utca itt összeér, ezt nem tudják kezelni, ezért osztogat Kövér László is zsigerből büntetéseket.

 

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.