Kövér László elárulta, hogy csak az új EU-költségvetésre vár a Fidesz, utána mégis jöhetnek a különbíróságok

2019. július 10., 16:12

Szerző:

Az európai parlamenti választások után tartott első Kormányinfón jelentette be meglehetősen váratlanul Gulyás Gergely, hogy egyelőre elhalasztja a kormány a közigazgatási különbíróságok bevezetését. Az akkori indoklás szerint olyan uniós kritikák érték a törvényt, amilyen környezetben újabb viták tárgyává válna Magyarország.

Kövér László azonban kedden az Inforádiónak adott interjújában kifejtette, hogy a különbírósági törvényt továbbra is jónak látják, azonban az előttünk álló egy évben nem valószínű, hogy a Fidesz újra előveszi az ügyet. A valós okra is fény derült:

amíg nem fogadják el az Európai Unió új költségvetését, addig lapítana a törvénnyel a kormány.

Fotó: MTI / Kovács Tamás

Ez aligha véletlen, ugyanis a különbírósági törvény könnyen egy újabb jogállamisági eljárást vonna maga után. A Fidesz vélhetően addig nem szeretne újabb okot adni arra, hogy az EU új vezetői beváltsák korábbi ígéretüket, hogy a jogállamisági normák betartásához kössék az uniós támogatások kifizetését.

Könnyen lehet tehát, hogy amennyiben erre nem kerül sor az új költségvetési rend kialakításánál, akkor a Fidesz bátrabban eshet neki a független igazságszolgáltatás bomlasztásának.

A közigazgatási különbíróságok lényege, hogy a kormány által kinevezett, több esetben közszolgákból átképzett bírók döntenének az állammal szembeni vitás ügyekről. Ha a kormány például nem ad ki közérdekű adatokat, a rendőrség nem engedélyez egy tüntetést vagy egy állami szerv perben áll egy nem kormánypárti önkormányzattal, akkor a mindenkori igazságügyi miniszter által kinevezett bíró mondana ítéletet, ráadásul felülvizsgálattal nem lehetne a Kúriához sem fordulni.

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.