Kovács Zoltán szerint a Fidesz az elmúlt nyolc évben az emberek jövője szempontjából fontos problémákra koncentrált

2018. december 6., 15:50

Szerző:

Kovács Zoltán az antiszemitizmussal vádolt Figyelő csütörtöki számában megjelent interjúban azt mondta, a magyar kormány az elmúlt nyolc évben azokkal a kérdésekkel foglalkozott, amelyek az ország és a magyar emberek jövője szempontjából fontosak, és a jövőről is határozott és erős víziója van.

Példaként említette, hogy a 2015-ös migrációs válság számos olyan kérdést vetett fel, amelyek Nyugat-Európában is égetően fontosak, de nincsenek megoldva. Ilyen kérdés Európa jövője, az uniós döntéshozatal mikéntje vagy a közéleti témáknál használható szavak és fogalmak, amelyekkel nyugaton nem akarnak foglalkozni.

Az illegális migráció megfékezésében azonban Magyarország az első volt, most pedig már számtalan ország követi a példáját, ami hihetetlen erőt ad – fogalmazott az államtitkár.

Megjegyezte, mindezek alapján nem meglepő, hogy nagy és gyakran negatív figyelem irányul Magyarországra. A kormány azonban magabiztosan áll a politikai küzdelemben, amelyhez biztos alapot ad az elmúlt nyolc év munkájának a teljesítménye – jelentette ki Kovács Zoltán.

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.